Kenyai szafari: te ülsz a ketrecben, az állatok kaját vadásznak
Bakk-Dávid Tímea 2007. március 28. 18:51, utolsó frissítés: 18:51#b#Legújabb Afrika-beszámolónk#/b#ból megtudhatod, kik hozzák le 5000 méterről a jól táplált amcsi turistákat, miért jó a vadászat és hogy valóban olvadnak a gleccserek.
Kenya az az afrikai ország, ahol amellett, hogy már négy éve megszűnt a diktatúra, a nemzeti jövedelem óriási része a turizmusból származik. Nem elhanyagolandó szempont, hogy fővárosa, Nairobi a többi afrikai városhoz képest jóval fejlettebb infrastruktúrával rendelkezik, mint ahogy az sem, hogy az ország területén rengeteg természetvédelmi terület található.
Mi kell a turistának: totális kényelem, nyugati árakhoz képest olcsó szolgáltatások, és az az elégtétel, hogy coolnak érezheti magát, mert afrikai szafarin vett részt.
Korábbi Afrika-beszámolóink:
>> Malawi: ahol a kecske a bank
>> Sierra Leone: polgárháborús emlékek a véres gyémánt hazájából
Szafari: kulturált tömegturizmus
Míg Malawiban már nem igazán élnek vadállatok, s ezért a világ negyedik legszegényebb országában nem lehet sok pénzt hozó szafarikat szervezni, Kenyában más a helyzet ̶ mesélte a Transindexnek Bakk Zsuzsa szociológus, aki egy Nairobi-i konferencia alkalmával utazott Kenyába.
Nagyon népszerű turisztikai szolgáltatás, mondhatni futószalagon vonulnak a kíváncsi külföldiek, hogy “élőben” is megbámulhassák az állatkertekben, National Geographicon vagy Animal Planeten látott vadállatokat.
– Az egynapos szafari a legolcsóbb, én azt választottam. Négyen ültünk be egy kisbuszba, aminek a teteje felnyitható volt, onnan is lehetett kifele bámészkodni, kikönyökölni, és ami úgymond védelmet nyújtott az állatokkal szemben. Az egész totál szervezett volt, mondhatni kulturált tömegturizmus. 25-30 kilométert araszoltunk lépésben a kocsival, amikor megláttunk valami állatot, megálltunk, mindenki fényképezett, azzal mentünk is tovább.
Nem volt szabad kiszállni, közel menni, hangosan beszélni, megvolt az kijelölt útvonal, illetve a parkolóhely a kempingasztalokkal, ahol enni lehetett.
Adott ponton három terepjáró állt egymás mögött, az angolul, franciául, japánul vájogtató turisták szinkronban fényképezték az előtűnő állatokat. A nemzeti park gyakorlatilag olyan állatkert, ahol nem az állatok vannak zárkában, hanem te ülsz egy mozgó ketrecben, ahonnan bámulhatod őket: maximális kényelem, ülsz a kocsiban, nem kell fáradnod.
Míg a kenyai Maasai Mara rezervátum gyakorlatilag a tanzániai Serengeti Nemzeti Park folytatása, vagyis biztosított az ott élő állatok szabad vonulása, a Nakuru-tó Nemzeti Park egy összesen 168 négyzetkilométeres terület, és elsősorban a tó körüli ökoszisztéma védelmére hozták létre. Egy óriási tó, ahol nincs emberi tevékenység: se fürdőzők, se halászok, csak flamingók.
Az óriási flamingópopuláció mellett más védett állatfajoknak is otthont ad: a fekete és fehér orrszarvú, a Rothschild zsiráf, a Waterbuck antilop és más növényevők legelésznek békésen egymás mellett. Ragadozók nincsenek.
Bár az állatokat itt is tilos etetni, a páviánok emberkaja-vadászatból élnek. Megszállják a parkolóhelyeket: ahol asztalt és széket látsz, ott páviánok is vannak.
– Mi egy egész családot fogtunk ki, apuka, anyuka és gyerekpávián. Az apa volt a kajaszerző, adott pillanatban az arcomtól félméterre hadonászott dühösen. Az anya távolabb várakozott a kölyökkel a hasán.
Bár kívülről nézve profi dolog szafarivezetőnek lenni, egy idő után unalmas lehet: megtanulod az állatok nevét, és naponta egy csomószor elsorolod a turistáknak. De amúgy nagyon szervezetten történik az egész, ugyanaz a hangulat, mint mikor mondjuk San Franciscóban elmész várost nézni – ecseteli Zsuzsa.
Mindenki kedves: megismerték a nyugati turistakultúrát, és teljesen ráálltak a műfajra. Kenyában egyébként rengeteget melóznak az emberek: a vezetőjük mesélte, hajnali 3-kor kelt, este 8-ra ért haza, és utána nem pihent két napot, hanem kezdte elölről.
– A vadászszafarik bevezetése most egyébként újra téma Kenyában. Olvastam a helyi sajtóban olyan cikkeket, amelyek eléggé nyomatták ezt a témát. Precedens is van: két szomszéd országban már visszavezették, és rengeteg bevételt hoz, ha jönnek az amerikai turisták és lepuffantanak néhány állatot. Természetesen az illetékes állatvédelmi szervek felügyelete mellett, bizonyos előre meghatározott számú egyedet lehetne levadászni.
De valójában egy kihalófélben lévő állatpopulációt akarnak tovább tizedelni: egyre szűkűlnek az életterek, valószínűleg ezért nincsenek ragadozók sem.
Mount Kenya: olvadó gleccserek
Mount Kenya World Heritage Area – hirdetik óriási betűk a hegy lábánál. Legmagasabb csúcsa a Batian (5199 méter). Egyébként a legmagasabb hegy Kenyában, Afrikában a második legmagasabb a tanzániai Kilimandzsáró után. De míg a Kili 1.0-ás kirándulóknak sem megterhelő, és nincsenek különösebb technikai hegymászói tudást igénylő terepszakaszai, a Kenya-hegy csúcsára mintegy 450 méter magas sziklafal megmászása után lehet feljutni. A Batian ráadásul ezelőtt 20 évvel az egyik legjobb jégmászóhelyének számított.
– Egy ismerősöm ezelőtt öt évvel járt ott, és figyelmeztett: vigyek hágóvasat, mert még a csúcs előtt is szükségem lesz rá: át kell kelni a Lewis gleccseren. De már annyira összezsugorodott a jégnyelv, hogy simán át lehetett alatta kelni – mesélte Zsuzsa. – Végül csupán egy minigleccseren keltünk át. nyoma sincs a hónak a hegyen.
Teljesen szervezett egyébként itt is minden, a Mount Kenyát körbevevő nemzeti park bejáratánál kell fizetni, három napra 70 dollár a belépő, utána naponta 20 dollár, de csak akkor engednek be, ha felmutatod a vezetőd ID-ját, s az útvonalat is meg kell adni előre. Az alaptábor háromezer méteren van, odáig kocsival visznek fel. Az egész hegyet meg lehet három nap alatt mászni.
A kenyai hegyimentők olyan helyi emberek, akiket öt év alatt kiképezett a kormány, mert rájöttek arra, hogy a turistainvázió miatt hatalmas szükség van rájuk. Alacsony, 50-60 kilós kenyaiak minimális idő alatt felmásznak a hegyre, hogy lehozzák a megtermett, fennrekedt amerikaiakat. Jellemző, hogy míg máshol a hegyimentők partiból választják ezt a hivatást, ők egyértelműen a megélhetésért: legtöbbük számára ez kényszermeló.
– Nagy poén, hogy elvileg a mentőfelszerelést a park bejáratánál tárolják, a hegyimentők bázisa pedig közvetlenül a sziklamászó rész alatt van. Ha riasztják őket, elvileg lentről fel kellene hozniuk a felszerelést, ami egy teljes napot igénybe vesz. Persze van saját, nagyon jó minőségű felszerelésük is, amit sürgős esetekben használnak – mesélte Zsuzsa.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!