Vízipisztolyok és tanácsok kezdő házasulandóknak
Mezei Krisztina 2006. július 20. 13:24, utolsó frissítés: 13:23Mindenki minket ünnepel, pedig semmit sem csináltunk? #b#Túlélőkészlet#/b#ünkkel garantáltan fokozhatjuk az esküvő körüli feszültségeket.
Az esküvő, ahol két ember összebogozza az életét, legyen személyes, megható, szórakoztató, ünnepi. Elvégre nem túl sokszor van ilyen alkalom, mikor mindenki minket ünnepel csak úgy, pedig semmit sem csináltunk. Hat tanács arra vonatkozólag, miként változtassuk igazi kalandtúrává az eseményt.
Vonjuk be a mamát a szervezésbe!
– A legtöbb középkorú hölgy, mikor lánya vagy fia házasodik, azt hiszi, hogy tulajdonképpen ez az ő esküvője, második kiadásban. Mindenbe beleszól, mindent meg akar szervezni, mindenről véleménye van, ha kérdezik, ha nem, ízlése garantáltan nem talál a mienkkel, és minden második percben vérig sértődik, ha nem fogadjuk el zseniális ötleteit a szervezésről, kajáról, zenéről, vendégekről. Ennélfogva egy mama ideális feszültségfokozó tényező.
Ha lányok vagyunk, vigyük el őt menyasszonyi ruhát vásárolni! Garantáltan nem fog találni az ízlése a miénkkel, bizonyosan ránk akar erőltetni valami ódivatú, ízléstelen, kényelmetlen ruhát azzal a felkiáltással, hogy abban milyen aranyosak vagyunk, miközben az esküvőnk pillanatában nem aranyosan kislányosnak, hanem femme fatale-nak akarunk kinézni, szépnek és szexinek látva saját magunkat, egyszer az életben legalább.
A mama legjobb érvei (zárójelben a lehetséges ellenérvek, melyeket ebben a játékban szinte kötelező bevetni): mindenki így csinálja (egy okkal több, hogy mi ne úgy tegyük); én fizetek (oké, de nem egy szerződéses viszony); hogy nézel ki, kislányom? (ahogy nekem tetszik; másrészt nem vagyok kislány); miért bántasz állandóan azzal, hogy ellenkezel? (ez a mi esküvőnk); de miért nem…. – a sor a végtelenségig folytatható.
Ajánlott magatartás: jövendőbelinkkel beszéljük meg, milyen esküvőt szeretnénk, és következetesen tartsuk magunkat az elképzeltekhez. Ha a mama is belép a játékba, az izgalom garantált, és legalább lesz értelme pihenésként mézesheteket tartanunk.
Válasszunk hétköznapi ruhát!
– Ez az egyetlen nap, amikor egy menyasszonynak és vőlegénynek mindent megbocsátanak, tehát igyekezzünk a lehetőségeinkhez mérten egyediek lenni, ezzel garantáltan szóbeszéd tárgyává válunk a negyedik ikszen túllevő rokonok körében.
A fehér szín a fehér bőrűeknek úgysem áll jól, és hiába festjük ki magunkat, hullasápadtak leszünk. Emellett a fehér szín divatos az idén: ha mégis fehéret öltünk, a vendégek cselesen össze fognak keverni a szintén fehérben pompázó Juci nénivel. A fekete öltöny papos, így a tiszteletes is szóba jöhet a ki kicsoda című társasjátékban.
Ajánlás: próbáljunk nem alkalmazkodni az elvárásokhoz, vegyük figyelembe, hogy mi is áll jól nekünk. Vagy alkalmazkodjuk, és vacakul fogjuk érezni magunkat, ráadásul a kifentebb ízlésű meghívottaink majd jól kipletykálnak a boltból bérelt ünnepi cucc miatt. Ha egy kicsit igyekszünk, az esemény végére egy kisebb idegösszeroppanást is összehozhatunk.
Ne akarjunk mindenkit meghívni!
– Bármilyen nagy esküvőt is szeretnénk, egyszerűen nem lehet mindenkit meghívni, akit szeretnénk, mert egy sportcsarnok bérleti díja mégiscsak megnyomná a költségvetést.
Ez az egyik lehetséges konfliktusforrás a szülők és köztünk, akik szintén nem fogják megérteni, hogy miért nem kell az összes barátjukat és ismerősüket meghívni, és miért is kell a mi barátainkat. Olyan alkalom ez a veszekedési technikáink tökéletesítésére, hogy felér egy igazi hadgyakorlattal, csak itt az robban, hogy a középiskolás ismerősünket, vagy a soha nem látott rokonunkat hívjuk meg.
Az esküvői vendégek száma – miután megszabtuk maximális létszámot, és kiválasztottuk a termet, ahova az érintettek beférnek – úgyis úgy fog nőni, mint eső után a gomba, és minden megbeszélés alkalmával hatványozódik.
Ajánlott magatartás: még a terem kiválasztása előtt írjuk össze mindazokat a létfontosságú meghívottakat, akik semmiképpen nem hiányozhatnak. Duplázzuk meg a számot. Duplázzuk meg újra. Valószínűleg ez lesz az a szám, ahány ismerőst meg kell majd hívni.
Hívjunk meg több rokont, mint barátot!
– A több rokon garancia arra, hogy a saját esküvőnkön nem tudunk majd a saját ízlésünk szerint bulizni, illetve évekig hallgathatjuk majd a csdaládban keringő történeteket “a mai fiatalságról, és szörnyűséges életvitelükről”.
Általános tapasztalat, hogy az idősebbek egy idő után át akarják venni az esküvőn a főszerepet (elkezdenek nótázni, ellopják a menyasszonyt, a cipőjét, a vőlegényt, a zenekart, a mikrofont, a koszorúslányokat, a bort, a násznagyok meg szívnak, mint a torkos borz – miközben a kihirdetéskor mindenki roppant kínosan érzi magát).
Szintén általános tapasztalat, hogy a rokonoknak egy bizonyos alkoholszint után nincs humorérzékük, illetve ők azt hiszik, hogy mégis. Ki ne találkozott volna megcsúszott rokonnal, aki a mikrofonba szakállas vicceket mesél, és csak ő nevet rajtuk? Ki ne látott volna erőltetetten vihogó, nyálcsorgató, véreres szemű öregurakat, amint szexuális tematikájú "játékokra" veszik rá a menyasszonyt és a vőlegényt, amihez persze jó pofát kell vágni?
Ajánlás: állítsuk rá a násznagyokat azokra a rokonokra, akikről tudjuk, hogy kitör rajktuk a nótázhatnék, illetve a humorizálhatnék. Ilyenkor nem árt őket csendesen kivezetni a hűvösre, ahol magukhoz térhetnek.
Hívjunk zenekart!
– Rettenetesen kínos végigülni a saját esküvőnket olyan környezetben, amikor herótunk van attől a zenétől, amit játszanak. Elég nehéz úgy boldognak látszani, ha a füledbe üvölt a “nemtudomaaaaaaz életemeeeeeeeet holrontottaaaaaaaam ééééééééneeeeeeel”, de így az önkínzásos technikáinkon is csiszolhatunk.
Biztos, hogy a rokonok nagy része értékelni fogja az efféle zengeményeket, és ha azt akarjuk, hogy kizárólag ők érezzék jól magukat, akkor ezt az opciót válasszuk. Számos meghívottunk viszont valószínűleg képtelen alkalmazkodni a pop-rock-retro-népi válogatáshoz, így sutyiban jól szórakozhatunk, mennyire halálosan unják az egészet.
Ajánlás: vagy szerezzünk be számítógépet és hangosító cuccot (nb. olcsóbb, mint egy nyálas zenekar), vagy fizessük meg a ténylegesen színvonalas együttest, melyet már hallottunk zenélni.
Üljünk a zenegép vagy zenekar közelébe!
– Az esküvővel járó stressz, a rokonok, a szülők elvárásai, az egyéb családtagok, a szervezés, a ruha kényelmetlensége, a virágok illata, a meleg, a cigarettafüst, egyéb előre nem látható tényezők amúgy is képesek erős fejfájást okozni azon a napon, amikor a legszebbeknek, legboldogabbaknak akarunk látszani, ehelyett a sminkünk valószínűleg szétfolyik, a cipőnk sarka letörik, a virágok elhervadnak, egy fogás biztosan ehetetlen lesz, leeeszük a ruhánkat valamivel, ami biztosan nem jön ki, szóval amúgy is elég kínos lesz az egész.
Ajánlás: legyünk ott, amikor berendezik a termet. Ne engedjünk a negyvennyolcból. Legyen egy előzetes elképzelésünk arról, hogy kit hova, kivel akarunk ültetni, hogy lehetőség szerint mindenki kellemesen érezze magát. A feszültségfokozó megoldás: hagyjuk a fenébe, és éljen a káosz.
Dőljünk be a látszatnak!
– Ne csekkoljuk le azt a lelkészt/papot/rabbit, aki össze fog adni bennünket, így nagyobb az esély arra, hogy kapitális közhelyeket mondjon a mi esküvőnkön is. Lehet, hogy egyesek szerint nem mutat túl jól, mikor a házasulandók az oltárnál a beszéd közben vihorásznak az elhangzott szentbeszéden, vagy holtra válnak a ledörgedelmező szózaton, ámde biztosak lehetünk abban, hogy így a szertartást végigasszisztáló, fejlettebb humorérzékű meghívottaink nagyon jól fognak kárörvendezni rajtunk.
Ajánlás: ha készakarva el akarjuk rontani ezt a kiváló poénforrást, legyünk igényesek. Nem biztos, hogy elégséges indok a esküvői szertartás levezetésére az, hogy az a pap/lelkész tartott keresztvíz alá – arra a beszédre biztosan nem emlékszünk.
Végül elengedhetetlenül szükséges kellékek egy esküvőn: fejfájáscsillapító, nyugtató, cserecipő, csereharisnya, kényelmes ruha, és egy vízipisztoly a felhevült rokonok kilövésére.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!