Salat fordulatról beszél a rektor szerdai bejelentése kapcsán
kérdezett:K. A. 2005. december 04. 14:06, utolsó frissítés: 13:02#b#[nagyinterjú]#/b# Salat Levente, a BBTE magyar tagozatáért felelős rektorhelyettes arról beszél mi az, ami miatt nem beszélhetett.
A tanárokkal való beszélgetéseim egy részében visszatérő motívum, hogy szerintük Ön túlvállalta magát és igazából nincs ideje a magyar tagozatok ügyeivel foglalkozni.
Igen, hozzám is eljutott a kollégák egy részének neheztelése. Ebben a kérdésben a problémák egy része mondvacsinált. Például: már több mint egy fél éve nem vagyok a nemzetközi kapcsolatok osztályának a vezetője. Civiltársadalmi szerepvállalásaim pedig, amelyeket ugyancsak fel szoktak nekem róni ebben az összefüggésben, igencsak tartaléklángon vannak az utóbbi időben.
A lényeges itt az, hogy a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes hagyományos módon egyben a tanulmányi rektorhelyettes is. Eleinte arra kezdtem gyanakodni, ez azért van így párosítva, hogy a magyar tagozat vezetőjének ne legyen ideje a magyar tagozat kérdéseivel foglalkozni. A tanulmányi kérdésekért felelős rektorhelyettes feladatköre egy, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem méreteihez fogható intézményben általában is, a Bologna-folyamat kellős közepén pedig különösképpen emberpróbáló feladat.
Aztán megtudtam: a dolog pont fordítva áll, olyan értelemben, hogy az összekapcsolás „magyar vívmány”, vagyis a párosítás azért jött így létre, hogy a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes az egyik legbefolyásosabb tagja lehessen a hattagú rektori csapatnak.
Egy másik vád, hogy Önt ez az egész ügy mint szakmai kuriózum érdekli, az Ön számára ez egy szakmai boszorkánykonyha, nem több.
Azzal kapcsolatban, hogy engem csak elméleti szempontból foglalkoztatna a magyar felsőoktatás, nem tudok mást válaszolni, mint azt a nagyon banális és egyszerű állítást, hogy nem igaz. Annyit azért még hozzátennék, hogy meggyőződésem: magát minősíti az, aki úgy gondolja, hogy bűn az elméleti tájékozottság igényével keresni a megoldásokat gyakorlati problémáinkra.
A leggyakoribb panasz az, hogy a sajtónak lakonikusan válaszol, a kollégákkal keveset kommunikál, nyilvános fórumokon a jelenlétével nem járul hozzá ahhoz, hogy az egyetem kérdése a közbeszéd tárgya legyen.
Ebben a kérdésben sokat hibáztam, elismerem. A kommunikációt fontosabb tényezőként kellett volna felfognom a kezdetektől, és minden bizonnyal célszerű lett volna létrehozni egy apparátust is, amely kizárólag erre a feladatkörre összpontosít. Magyarázkodásnak tűnhet, mégis el kell mondanom: ilyen jellegű kérdésekben olyan nagy az intézményi tehetetlenség, hogy noha a felismerésig viszonylag korán eljutottam, nem is láttam értelmét a kérdés adminisztratív úton való fölvetésének
Teljes mértékben igaz továbbá, hogy a belső, vagyis a magyar tagozaton oktató kollégákkal való kommunikáció is fogyatékos volt. Most, hogy az elmúlt hetek során Nagy László és Szamosközi István kollégáimmal végiglátogattuk a magyar oktatók közösségeit, vaskosan szembesültem azzal, hogy valóban vannak olyan kérdések, amelyek a rektorhelyettesi szobából nem látszanak, illetve voltak olyan kezdeményezéseink, amelyek a rektorhelyettesi szoba falain kívül nem váltak kellő mértékben ismertekké és elfogadottakká.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy kommunikáció nem volt egyáltalán, de tény, hogy elszámoltam magam: amikor azt reméltem, hogy az oktatókollégák kevés szóból is érteni fogják, mi az általam javasolt stratégia lényege, nem vettem figyelembe az ezzel szembehelyezkedő érdekeket.
Ami a sajtóval és általában a nyilvánossággal való kommunikációt illeti, hozzá kell fűznöm ehhez az önkritikához egy kiegészítést, ami megítélésem szerint jelentős mértékben árnyalja az összképet. Én a rektorhelyettesi mandátumom lényegét úgy fogom fel, hogy annak fontos összetevője a mediátori szerep fölvállalása, és azon belül a magyar fél tárgyalási pozícióinak fenntartása, erősítése. Ehhez pedig mind a két fél bizalmát élvezni kell.
Sok olyan pillanat volt az elmúlt hetek-hónapok során, amikor nyomás nehezedett rám a sajtó részéről, és én pontosan tudtam, ha az illető kérdésben állást foglalok, az ront a román féllel szemben kialakított tárgyalási pozícióimon. Adott esetekben tudatos döntés nyomán tértem ki tehát a sajtó nyilvánossága elől, és volt arra is példa, hogy éppen a sommás válaszaim keltettek gyanakvást, tettek szükségessé utólagos magyarázkodásokat.
A Bolyai Kezdeményező Bizottság tüntetéseivel a BBTE címlapsztori lett. Egyetért vele, hogy azzal, hogy az önálló Bolyai ügye az utcára került, minden megváltozott?
A tüntetések kétségkívül fordulópontot jelentettek. A közéletben megjelent egy új generáció, amelyik tud néhány olyan dolgot, amit az előttük járók nem: tudnak szervezni, mozgósítani, jól meg tudják fogalmazni a céljaikat, fel tudnak lépni azok képviseletében. Ez a generáció értelemszerűen témát keresett magának, amit nem volt nehéz megtalálni, hiszen az utóbbi 15 évben semmi érdemleges nem történt az erdélyi magyarság által megfogalmazott nagy nemzetpolitikai célok kivitelezésének a tekintetében.
Úgy vélem mindazonáltal, hogy az időzítésben annak is szerepe lehetett, amit október elején, az egyetemi évnyitó keretében elhangzott beszédemben elmondtam. Ezt úgy is fel lehet fogni, mint egy kisebb programbeszédet, amelyben beszámoltam arról, milyen lépéseket látok kivitelezhetőnek az elkövetkező félév során a belső építkezés tekintetében.
Azok az egyetemi személyiségek, akik azt az álláspontot képviselik, hogy kis lépésekkel nem szabad beérni, és akik pozícióikat a jelenlegi állapotok megkérdőjelezésére építik, hirtelen megriadtak, mert úgy vélték, hogy amennyiben ezek a célkitűzések valóban teljesülnek, az alááshatná az ő, kontesztációra alapozott pozícióikat. Ez a szempont meglátásom szerint hangsúlyosan érvényesült a tüntetések időzítésében és tematizálásában is.
Fel tudta használni moderátori minőségében annak a kilátását, hogy a közeljövőben az álláspontok tovább radikalizálódhatnak?
A tüntetések által felfakasztott belső radikalizálódás azt eredményezte, hogy november 30-án a BBTE titkárságán hivatalosan iktattak egy aláírásokat tartalmazó dossziét, illetve egy beadványt, amely szerint a magyar oktatók egy jelentős többsége támogatja a három magyar kar létrehozására vonatkozó elképzelést.
Ez a fejlemény megítélésem szerit olyan helyzetet teremetett, amelyben az egyetem vezetésének el kell ismernie, hogy nem folytathatja sem a multikulturalitás előnyeivel és korszerűségével kapcsolatos, egyoldalú, a magyar oktatók véleményét ignoráló diskurzusát, sem a multikulturalitás intézményes fölvállalásának fogyatékosságait kiküszöbölni hivatott, belső kezdeményezésekkel szemben alkalmazott halogatási taktikát.
A november 30-i szenátusi ülés végén egyébként a rektor egy – igaz, hogy többféleképen is értelmezhető – felszólalás keretében bejelentette, hogy az egyetemvezetés részéről nyitottság van arra, hogy keretet biztosítson a Babeş-Bolyai Tudományegyetem „projektumának” az újratárgyalására .
Ez azt jelenti, hogy a rektor nyitott a több mint álmultikulti Babeş-Bolyai újra kitalálására?
Az én olvasatomban a rektor felszólalásában erre kötelezte el magát, ami valóban fontos fejleménynek tekinthető.
Van ennek a dolognak valamilyen ügyrendje is?
Noha az eddigiek alapján úgy lehetne érteni, hogy mindez a tüntetések nyomán beindult radikalizáció kizárólagos érdeme, fontos elmondani, hogy az egyetemvezetés már korábban elismerte annak szükségességét, hogy sort kerítsünk a magyar nyelvű oktatás helyzetének, intézményes állásának a BBTE keretében való újratárgyalására, és erre vonatkozóan határozott ígéreteket is tett.
Az újratárgyalást előkészítendő, több hete folyamatban van például egy alapos információgyűjtés azzal kapcsolatban, hogy Európában a kisebbségi nyelveken oktató egyetemeken mi a helyzet, hogy néz ki a precíz részletek szintjén az, amire a viták során olyan sűrűn történik hivatkozás.
Ezután, a begyűjtött és a felek számára hozzáférhetővé tett információkból kiindulva tervezzük annak a kérdésnek a napirendre tűzését, hogy mit jelent tulajdonképpen az érintett felek számára a Babeş-Bolyai. Noha még nem tarunk ott, hogy a tárgyalás keretének, körülményeinek, tematizálásának a kialakult részleteiről beszélhessünk, az események a közeljövőben minden bizonnyal fel fognak gyorsulni.
Milyen elemeket fog tartalmazni ez a reform?
Kockázatos lenne spekulációkba bocsátkozni, de nem tartom lehetetlennek, hogy nagyon merész ötletek is napirendre kerüljenek, amelyek akár túlmenjenek azokon az elképzeléseken, amelyekre a BKB kezdeményezte aláírásgyűjtés vonatkozott.
Segítsen abban, hogy értsük meg, hogyan néz ki a magyar tagozat autonómiájával kapcsolatos dosszié. Először is mondja el mi volt az oka annak, hogy elvállalta a rektorhelyettesi tisztséget?
Azért mondtam igent a felkérésre, mert volt egy elképzelésem arra, hogyan lehetne kimozdítani a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen a magyar nyelvű oktatással kapcsolatos vitákat abból az állóháborúból, ami akkortájt, 2004 februárjában jellemezte a helyzetet.
Korábban, Kása Zoltán rektorhelyettes vezetésével a magyar oktatók megfogalmazták a két karra vonatkozó igényüket, amire az egyetem szenátusa 2003 augusztusában azt válaszolta, hogy ezt a kérdést akkor fogja tárgyalni, amikor a kormány ezzel kapcsolatban döntést hoz, és kiutalja az ehhez szükséges forrásokat.
Miben más az Ön elképzelése?
Hogy válaszolhassak, előbb a kérdést magát kellene pontosítani. Akkor, 2004 januárjában-februárjában még a következőket gondoltam erről: el kell fogadni kiindulópontként azt, amit a román fél képvisel ebben a kérdésben, és meg kell próbálni nem zsigerileg viszonyulni a multikulturalizmushoz.
Végezzük el szakszerűen a multikulturalizmus kritikáját, tájékozódjunk arról, hogy néz ki ez a dolog a világban, és utána számoltassuk el a román felet álláspontja olyan konzekvenciáinak a tekintetében, amelyek jelenleg kívül esnek ugyan a román kollégák látókörén, de logikus következményei annak a kiindulási pontnak, amelyet ők maguk javasoltak. Az volt a sejtésem, hogy ezen az úton messzibbre lehet eljutni, mint a két önálló karhoz való jogunk, illetve azzal kapcsolatos igényünk szajkózásával.
Ön az egyik szövegében utalást tesz az RMDSZ egyetemmel kapcsolatos szerepvállalására.
Megválasztásuk után megegyeztünk az RMDSZ képviselőivel azzal kapcsolatban, hogy megpróbáljuk az általuk szerencsésnek tartott politikai opciót szakmailag megalapozni. Konkrétabban, vállaltuk, hogy készítünk egy olyan tervezetet, amelyet ők a 2004 novemberi választásokat követően megpróbálnak politikai befolyásukhoz mérten érvényre juttatni.
Mit tartalmazott ez a tervezet?
A tervezet a multikulturalizmus jelenleg intézményesített változatának a kritikáján kívül tartalmazott egy elemzést az oktató-kollégák véleményének a megoszlásáról ebben a kérdésben, illetve egy olyan politikai alternatíva-csomagot, amelynek elemei ahhoz mérten vehetők elő, hogy az RMDSZ milyen szintű politikai befolyást tud gyakorolni a választások utáni kormányzatban.
Engedje meg, hogy itt külön kihangsúlyozzam: a modern közpolitikai eszközöknek definíció-szerűen ez a természete, következésképpen az a kritika, amely a tervezettel, és közvetve személyemmel kapcsolatosan megfogalmazódott, miszerint ez tervezet lehetetlenné tette az RMDSZ számára, hogy annak érvényt tudjon szerezni, egyfelől önmagát minősíti, másfelől nyilvánvaló igyekezet a felelősség áthárítására.
Melyek voltak a tervezetben javasolt alternatívák?
A javaslatok között szerepelt a négy kar alternatívája (három önálló kar Kolozsváron, egy Sepsiszentgyörgyön), a klasszikus, két karról szóló opció, harmadikként a belső építkezés alternatívája, ami, lényegét tekintve, a külső politikai befolyástól független, az érvényes jogszabályok és a belső határozatok által biztosított lehetőségekre alapozott opció, és végül a logikailag lehetséges negyedik alternatíva, a nem változtatás opciója.
Mi lett volna az RMDSZ feladata?
Egy kormányrendelet kieszközlése, amely statuálja a BBTE különleges jogállását, és, a multikulturális jelleg kormányszintű elismeréséből fakadóan, lehetővé teszi a karok létrehozását. Másrészt a multikulturális jelleg intézményes fölvállalásával és megjelenítésével járó plusz költségeket fedező költségvetési támogatás biztosítása.
Amennyiben az RMDSZ-nek sikerült volna teljesítenie ezt a két célkitűzést, akkor visszatérhettünk volna az egyetem szenátusának 2003 augusztusi határozatához, mondván, a feltételek, amelyekhez akkor kötötték az önálló magyar karok létrehozását, teljesítve vannak.
Az egyetemevezetést képviselő legbefolyásosabb személyek egyébként többször nyilatkozták a közelmúlt belső egyeztetései során, hogy e két feltétel teljesülése esetén hajlandók tárgyalni a kérdésről. Két fontos következmény adódik ebből. Egyrészt az, hogy a november 30-án iktatott beadvány a kezdeményezők által választott úton, illetve az ő elképzeléseik szerint aligha hozhat látványos elmozdulást.
Másfelől fontos látni, hogy az RMDSZ-hez eljuttatott tervezetünk alternatíváihoz bármikor vissza lehet térni, azok bármelyikének érvényesítése kizárólag politikai akarat és befolyás kérdése ez idő szerint. Mihelyt ez lehetővé válik, a BBTE magyar tagozatának vezetői készek vállalni a további egyeztetések, illetve a belső kivitelezés érdekében rájuk háruló feladatokat.
A tanulmányt 2004 októberének végén átadták az RMDSZ-nek.
Ezt követően, 2005. februárjában, az RMDSZ oktatási ügyekben illetékes ügyosztálya meghívott bennünket, Nagy László rektorhelyettes kollegámmal egy marosvásárhelyi tanácskozásra, amelynek végén, nem hivatalosan közölték velünk, hogy az akkori politikai konstellációban az RMDSZ nem tud érvényt szerezni ennek a tervezetnek.
Az üzenet lényege röviden a következő volt: a Babeş-Bolyai Tudományegyetem ügye nem kerül le ugyan az RMDSZ prioritásainak a listájáról, ám az adott politikai helyzet azt írja elő az érdekvédelmi szervezet számára, hogy olyan feladatra összpontosítson, amely lehetővé teszi számára, hogy a kampányban vállalt, főként az autonómiával kapcsolatos kötelezettségeinek eleget tudjon tenni.
Az ilyenformán előállt új állapotot – fontos itt megjegyezni, hogy a Kötő Józseffel való egyeztetést követően –, 2005. március 7-re összehívott tagozatvezetői értekezleten jelentettem be az oktató-kollégáknak, és vázoltam, hogy a kialakult helyzetben milyen új stratégiát látok követhetőnek addig is, amíg politika viszonyai lehetővé teszik az eredeti tervezethez való visszatérést. Ezekről a fejleményekről egyébként annak idején meglehetősen részletesen beszámolt a sajtó, és mindez az érintettek semmilyen tiltakozását nem váltotta ki.
Ekkor jött a B-terv?
A B-terv gyakorlatilag arra tett kísérletet, hogy a létező intézményes lehetőségeket, kihasználva próbálja konszolidálni a BBTE keretében a magyar nyelvű oktatás autonómiáját. Ezek a lehetőségek a Charta egyes előírásaiból, illetve olyan belső határozatokból adódtak, amelyeknek korábban a magyar tagozat részéről senki nem próbált érvényt szerezni.
Veszélyezteti-e a B-terv az A-terv megvalósítását abban az esetben, ha az RMDSZ történetesen mégis bevállalja a politikai táncrendjébe?
Nyilván nem, a belső építkezés során elért eredmények bármikor részei, akár kiindulási pontjai lehetnek a politikai szinten lehetővé tett intézményesülésnek.
Mit tartalmazott a belső építkezés tervezete?
1) Tanszékek létesítését, amennyiben van erre igény, illetve önálló kar létrehozását ott, ahol van erre lehetőség és igény; 2) egy, a kari tanácsoknak alárendelt magyar tagozatokat az intézményvezetés szintjén képviselő vezetőségi tanács létrehozását; 3) a magyar tagozat működési szabályzatának a kidolgozását, ami lehetővé tenné a problémák egy jelentős részének a normatív úton történő kezelését;
4) a többnyelvű feliratok kérdésének a rendezését; 5) az egyetem magyar történtének a megfelelő megjelenítését a belső terekben; 6) annak az igénynek a képviseletét, hogy emeljék meg a magyarul tanuló diákok után járó költségvetési támogatási szorzót 1,5-ről 2-re, minthogy a tagozat problémáinak egy jelentős része anyagi természetű, abból fakadóan, hogy kis létszámú diákcsoportokkal kell dolgozni.
Ez utóbbi pénzről szól...
A minisztériummal való egyeztetés után kiderült, hogy amennyiben a támogatási szorzó a magyar tagozaton 1,5-ről 2-re, a német tagozat esetében pedig 2-ről 2,5-re növekedik, ez egy évben, régi lejben számolva 30 milliárdjába kerülne a költségvetésnek. A minisztérium írásban értesítette az egyetem vezetőségét, hogy elvileg támogatja a kérésünket. Hogy ez több-e, mint a miniszter által aláírt papír, azt a jövő dönti el, de nagyon reméljük, hogy ennek az ígéretnek érvényt tudunk szerezi.
A tanszéklétesítés hogy áll?
A 15 tagozatból felkérésünkre négy jelezte, hogy élni kíván az önálló tanszékalapítás jogával. További 2-3 esetben jelezték a kollégák, hogy elvben foglalkoznak a kérdéssel, ez idő szerint azonban még nem kívánnak élni a lehetőséggel. A négy igényelt tanszék közül kettő, az alkalmazott pszichológia tanszék, illetve a sepsiszentgyörgyi vállalatgazdasági tanszék azóta már létre is jött, a másik kettő, az újságírói és kommunikációs tanszék, valamint az alkalmazott informatika tanszék létrehozása folyamatban van.
Mi volt az oka annak, hogy ilyen kevés esetben kívántak élni a kollegák a tanszékalapítás lehetőségével, illetve, hogy a már létező tanszékek nem kívánnak karrá egyesülni?
Vagy mert pénzügyileg kockázatosnak látták az önállósodást, vagy azért, mert nem akarták vállalni az ezzel járó plusz munkát. A belső építkezés logikus lépése lett volna például, hogy ott ahol már van három tanszék, jelesül a bölcsészkaron, azok egyesülése réven megalakuljon az önálló kar. A bölcsész-kollegák úgy ítélték meg, hogy azért nem szabad a kislépések alternatíváját fölvállalni, mert azok a nagylépések kivihetőségét, esélyeit kockáztathatják. Ez valóban egy nehezen eldönthető morális kérdés.
Mi a helyzet az egyetem feliratainak többnyelvűsítésével?
A B-tervben előirányzottaknak megfelelően, 2005 júniusában néhány munkatársammal közösen elkészítettem egy részletes tervezet a két, illetve háromnyelvű feliratok kérdésének rendezésére – a kérdésben értelemszerűen egyeztettem a német tagozatért felelős rektorhelyettes kollegával is –, amelynek a június végén megtartott szenátusi ülés napirendjén kellett volna szerepelnie.
A dokumentum a szenátus napirendjéről utolsó pillanatban került ki. A kialakult helyzetet igen súlyosként ítéltem meg, határozott fellépésemre a rektor írott utasításban utalta át a kérdést egy történész bizottság hatáskörébe, ami egyértelműen az időhúzás taktikájához való folyamodással volt egyenértékű. Egy meglehetősen hosszadalmas folyamat eredményeként mára már belső határozat van érvényben arra vonatkozóan, hogy az adminisztratív osztály veszi kézbe az ügyet. Értesüléseim szerint már készülnek a feliratokat tartalmazó listák, talán már a táblácskák is.
Ami a külső, vagyis az egyetem kötelékébe tartozó épületek homlokzatára szánt feliratok kérdését illeti, a helyzet bonyolultabb, mert az egyetemvezetés értelmezésében az intézmény nem a helyhatóság, hanem a minisztérium alárendeltje. A rektor felkért egy szakértőt, hogy a külső feliratok kérdését jogi szempontból tanulmányozza. A magam részéről Varga Attilához és Fábián Gyulához fordultam, kérvén, hogy készítsenek ők is egy-egy szakértői véleményt. Ezek az anyagok elkészültek, azóta már át is nyújtottam őket az egyetem vezetésének azzal a kéréssel, hogy vegyék azokat is figyelembe az intézményi álláspont kialakításakor.
Mikorra várható a tagozati vezetőségi tanács létrejötte? Mi az értelme ennek a testületnek, és mi várható a magyar tagozat működési szabályzatának a kérdésében?
A vezetőtanács formailag tulajdonképpen már létrejött: egy erre vonatkozó írásos javaslatom nyomán a rektor saját hatáskörében, aláírásával legitimálta ennek a testületnek a létrehozását és felhatalmazta a testületet, hogy kidolgozza a magyar tagozat működési szabályzatát. A testület feladat az, hogy a karok, és azon belül a kari tanácsok alá betagozott, és ott sok esetben a többségi döntéshozatali mechanizmusok által hátrányos helyzetbe hozott magyar tagozatokat megjelenítse az egyetem legfelsőbb szintjén.
A működési szabályzat pedig az egész magyar tagozat felépítését, képviseleti elveit, vezető testületeinek hatásköreit fogja rögzíteni, magyarán keretet és tartalmat ad a magyar tagozat intézményesített autonómiájának, amely többnyire csak kivételes helyzetű tagozatok esetében, illetve az egyetemvezetés nyilatkozataiban létezett eddig.
A szabályzat választ kíván adni olyan konkrét kérdésekre, hogy ki, milyen helyzetben hozhat a magyar tagozatot, annak jövőjét érintő döntéseket. Normatív úton próbáljuk tehát lehetővé tenni azt, hogy ne az egyes kollégák befolyásától és a helyi, személyes viszonyoktól függjön, hogy a magyar tagozatoknak mit szabad és mit nem, nem utolsósorban a román tagozatokkal való interakcióban.
Azt remélem, hogy a szabályzat, amely kidolgozásának a folyamata rövidesen lezárul, a tagozati belső egyeztetést követően januárban, legkésőbb februárban a szenátus elé kerül. Amennyiben a szenátus elfogadja a javaslatot, ez gyakorlatilag a tagozati autonómia intézményen belüli törvényesítését fogja jelenteni.
Hol vannak feszültségek a román és a magyar tagozatok között?
A legtipikusabb súrlódási helyzetek az előreléptetések, az álláskeretek kialakítása, a pénzek kezelése, a fizetési kategóriákba való besorolás, a tanrendek önállóságával, szabadságfokaival kapcsolatos ügyek viszonylatában szoktak előfordulni. Ritkábban és kisebb mértékben gondok szoktak adódni az erőforráshasználat tekintetében: a laboratóriumokhoz, tantermekhez, a közösen használt felszerelésekhez való hozzáférés időbeosztása okoz olykor fejtörést az érintetteknek.