Túlélőkészlet kezdő szülőknek
összeállította:Gyöngyi Annamária 2005. szeptember 15. 10:31, utolsó frissítés: 10:11#b#[gyerekhét]#/b# Tiltás, fegyelem, hiszti, agresszivitás, pénz, kistesó, szakember – a szülőtársadalom tipikus helyzetei és gyakorlatai.
Mivel semmilyen előképzésben sem részesültek, az újdonsült szülők rendszerint tengernyi új kihívással találják szemben magukat. A választott megoldást pedig gyakran a tudatalattink diktálja, annak alapján, hogy velünk hogyan viselkedtek annak idején a szüleink. De gondoljunk csak bele, tényleg ez az, amit saját gyerekeinknek akarunk?
1. Tiltás. Ezzel önmagában még semmit sem értünk el. A gyerek megtalálja majd a módját, hogy mégis megtegye azt, amit mi nem akartunk, pl. hogy titokban mégis megvegye azt a hamburgert a McDonaldsból.
A fontos az, hogy mindig legyen tisztában a mi álláspontunkkal, magyarázzuk el neki, hogy mi a kifogásunk egy-egy cselekedetével kapcsolatban. Ha a tévézést tiltjuk meg neki, próbáljunk meg helyette valamilyen alternatívát felmutatni, szervezzünk pl. közös programokat. De ha mi magunk is a tévé elé vágjuk le magunkat este, ne várjuk el a gyerektől, hogy ne nyomja be a távirányító gombot, ahogy kitettük a házból a lábunkat.
2. Fegyelem. Rendkívül fontos a következetesség, vagyis hogy a gyerek tisztában legyen azzal, hogy milyen kihágásért milyen büntetés jár, és mindig azonos módon, kiszámíthatóan cselekedjünk. Három éves kortól már meg lehet értetni a gyerekkel, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartania. „Ahogy akarod, de viselned kell a következményeket” – ez egy rendkívül hasznos mondat minden szülő túlélőkészletében.
Büntetésképpen megfoszthatjuk kedvenc játékától vagy finomságától, de mindig közöljük vele, hogy miért tesszük. Nagyon fontos, hogy semmilyen elkövetett bűntettért ne nevezzük rossz, gonosz gyereknek, éreztessük vele, hogy bár hibát követett el, attól még pont úgy szeretjük, mint azelőtt. Tudnia kell, azért, amit tett, még nem vált belőle „szörnyeteg”, ellenkező esetben bűntudata nagyon hamar kifejlődik.
3. Hiszti. A hisztizés egyértelműen az elkényeztetett gyerek ismérve. Ha csemeténk gyakran folyamodik hozzá, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valamit máris elrontottunk. De nyugi, a dolog még korrigálható.
Bár kegyetlenül hangzik, de megszüntetni ezt a viselkedést csak úgy lehet, ha egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk. Engedjük, hadd tombolja ki magát, jöjjön rá, hogy nem ér el vele semmit – így biztosan abba fogja hagyni. Ellenkező esetben éppen mi kondicionáljuk erre a viselkedésre. A pofozkodást, hideg vizes locsolkodást természetesen felejtsük el! Viszont ha már befejezte a dühöngést, beszéljük meg vele, mi is történt.
4. Agresszivitás. Vegyük tudomásul, hogy bármennyire is szeretnénk, gyermekünket nem zárhatjuk el hermetikusan a külvilágtól, a többi gyerek, a csoport hatása fokozatosan erősebbé válik, mint a szülői hatás. Amitől mi eltiltanánk, azzal előbb-utóbb úgyis szembesül. Nem mentjük meg az agresszivitástól azzal, hogy nem veszünk neki például játékpisztolyt, mert majd úgyis kölcsönkapja a többiektől, vagy helyette éppúgy megteszi egy bot-kard is, ha arra van szüksége, hogy a felgyülemlett erőszakosságát levezesse.
Az agresszivitás eleve bennünk van, ösztönös védekezési eszközünk veszély esetén. Az a gyerek, akinek szülei minden ilyen jellegű megnyilvánulását megtiltják, a kedvükért visszafojtja azt, de ez veszélyes lehet. A felgyülemlett haragot később mások, vagy önmaga ellen fordíthatja, vagy az állandó szorongás állapota alakulhat ki.
Bátran játsszunk „verekedőset” a gyerekkel. Meg kell tanulnia, hogy a düh ugyan természetes reakció, de nem tehetünk meg bármit akkor, amikor haragszunk. Az elfojtás következtében az otthon „imádnivaló” kisgyerek a külvilágban „gyalázatos” kamasz lesz – persze a szülő nem érti, hogy hogyan történhetett így.
5. Pénz. Óvodás korban még nem téma, a pénz fogalma iskolás kortól kezd egyre nagyobb szerepet kapni a gyerek életében. Zsebpénz adása jó lehetőség arra, hogy a gyerek önállósága fejlődjön, tanulja meg beosztani a pénzt, és önállóan dönteni róla. Mondjuk el véleményünket, tanácsoljuk neki, hogy talán inkább gyűjtse össze, és vásároljon belőle valamilyen nagyobb értéket, de hagyjuk meg teljes szabadságát, hogy zsebpénzét arra költse el, amire éppen akarja.
6. Külső. Ezen a téren egyre nagyobb nyomás nehezedik a szülőkre. Manapság már az óvodában megkezdődik a versengés, hogy ki tudja divatosabban öltöztetni gyermekét. Aki nem tud vagy nem akar lépést tartani, annak gyerekét frusztrálhatja, hogy a többiekhez képest alulmaradt.
Ez olyan betegségek gyökere, mint a bulémia és az anorexia. A nem „tökéletes alakú”, esetleg kövérebb kislányokat már óvodás korban megbélyegezhetik, ami már akkor önértékelési zavarokhoz vezethet. Amit tehetünk, hogy elmagyarázzuk, a szépség nem egyenlő a csinos alakkal vagy a divatos ruhákkal. Meséljünk neki olyan történeteket, amikben a főhős esze, leleményessége, jósága révén kerekedik felül a többieken. De ne higgyük azt, hogy akkor, amikor berohan zokogva, mert a másik kislánynak szebb ruhája van, sokat el tudunk érni egy tanulságos mesével: a másfajta értékrendre való hatékony nevelés folyamatos és nem kampányszerű.
7. Kistesó. Ne kényszerítsük bele a szerepbe, hogy szeretnie kelljen a kistesóját, akit amúgy egyértelműen konkurenciaként kezel, mivel a szüleinél elfoglalt helyét védelmezi. A kistestvér érkezése 2-3 éves gyerek számára elfogadhatatlan, ellenségként kezeli őt.
Ne kényszerítsük, hogy kedves legyen hozzá, ha nem akar. Hagyjuk, hogy szépen lassan saját magától következzen be az, hogy ahogy a baba nő, fokozatosan belép a nagytestvér életébe, és meghódítja azzal, hogy ő lesz az első rajongója. Addig is tartogassunk kitüntetett pillanatokat mindkét gyermeknek, a nagyobbik érezze azt, hogy vannak tevékenységek, kiváltságok, amik csakis őt illetik meg.
8. Tévé. Közhelynek számít, hogy a tévézés mennyire káros lehet a gyermek számára, mégis nagyon sok szülő ezt a kényelmes megoldást választja arra, hogy elfoglalja gyerekét. Pedig szakemberek szerint a gyereket öt éves kora előtt semmiképp nem tanácsos a készülék elé ültetetni, csakis előre gondosan kiválasztott, a korához illő rajzfilmek, ilyen-olyan műsorok esetében.
A gyerek ugyanis védtelen a tévével szemben, ilyenkor szinte hipnotizálódik. Azonosul a szereplőkkel, adott esetben éppen az erőszakot elkövető személlyel, vagy pedig annak áldozatával. Ha senki sincs mellette, aki a történtek logikáját elmagyarázza, nem lesz képes különbséget tenni jó és rossz között. Természetesen tévézésnél a szülői felügyeletre 6 éves kortól is szükség van.
9. Szakember. A szülő hajlamos a legjobb nevelőnek tartani magát, ezért a büszkesége megakadályozhatja abban, hogy szakemberhez forduljon, mert az személyes kudarcának az elismerése lenne. Pedig előállhatnak olyan helyzetek, amikor fontos, hogy gyerekünk egy pszichológussal beszélje meg problémáit.
De attól senki ne várjon csodát, hogy a gyereket elküldi a pszichológushoz. Mert a gyereknek a szülővel együtt kell nevelési tanácsadásra mennie, és fontos, hogy a gyerek is megértse, tényleg szükségük van erre a segítségre.
Persze kerékkötő lehet, hogy ezzel a szakmával szemben még mindig nagyon erős előítéletek dolgoznak, továbbra is sokan gondolják úgy, hogy pszichológushoz menni azt jelenti, hogy az ember beteg, vagy egyenesen őrült.