Talált tárgy: így ünnepelte volna Păunescu lapja a 21. századot
szerk. 2005. április 05. 15:15, utolsó frissítés: 15:061990 júliusában ünnepelte volna a Román Kommunista Párt Ceuasescu megválasztásának 25. évfordulóját. Păunescu lapjának évkönyve már 1989-ben #b#erről áradozott#/b# – erre bukkant egy poros könyvespolcon egyik olvasónk. Elvtársi üdv!
Flacăra-évkönyv 1990: negyedszázaddal a Román Kommunista Párt IX. kongresszusa után. A jelen imperatívusza a hosszú távra szóló alkotás
Következik a XXI. század – jöjjön el, örömmel és reménységgel várjuk! Az évkönyv lapjain átfogó közvélemény-kutatás: közéleti személyiségeket és az "utca emberét" kérdezzük arról, melyek a 2000-ig hátralevő évtized problémái
Egy embert ünnepelve egy országot ünneplünk 1990 júliusában tartjuk a PCR IX. Kongresszusának negyedszázados évfordulóját, azon kongresszusét, mely – a párt és az ország élére választva a nép legkitűnőbb és legszeretettebb fiát, a gondolat és a tett leglobogóbb hazafiát és forradalmárát, Románia fejlődésének átfogó vizionáriusát – a nemzeti fejlődés legteljesebb erejű, a méltóságot, a függetlenséget és az önrendelkezést betetőző korszakát avatta fel
____________________________
"Mindenki úgy emlékszik vissza,
hogy a Ceausescu-korszak utolsó évtizedében a nacionalizmus egyre erősödött. Ez igaz. De azt is tudni kell, hogy ez mindinkább "kincstári" nacionalizmussá, párthivatalnokok által gyakorolt, pontos utasításokra alapozott száraz propagandává vált. És ellenőrizhetővé.
Ebben a korszakban nem csupán a becsületesebb, liberálisabb értelmiségieket szorították mindinkább a háttérbe. Paradox, de azokat az írókat is többé-kevésbé félretették, akik őszinte, fanatikus hittel szolgálták a nacionalizmust" – írja Bányai Péter politikai elemző a Flacăra-jelenség és az Eugen Barbu-Vadim Tudor klikk kapcsán egy 1992-es írásában, melyet a Beszélő nyomán a Transindex újraközölt (lásd: SRI szívnek szívesen).
"Vagy tán nem is annyira ellentmondásos a helyzet. Ceausescu tudatosan vagy ösztönösen rájött, hogy ezek a fanatikus fasiszták, akik a maguk nemében tehetségesek, akik saját népszerűségük növelésére többé-kevésbé kritikus jellegű populista demagógiát is bedobtak, akik kitűnő szónokok, számára is konkurenciává, veszélyes ellenfeleké válhatnak.
Adrian Păunescu hetvenes évekbeli Flacăra-körein
– amelyek estétől majdnem hajnalig folytak –, tízezrek vettek részt és lelkesedtek. A folk, a rock keveredett nacionalista szólamokkal, jelszavakkal, dalokkal, versekkel. Păunescu volt a fáradhatatlan ceremóniamester.
Félóránként éltette Ceausescut és a román nemzetet. Példátlan sikerrel fanatizálta a tömeget. Lassan, de biztosan saját személyi kultuszát is kiépítette. Úgy uralta ezt a tömeget, hogy ha akarta volna, elindíthatta volna őket Bukarest központja felé Ceausescu-ellenes jelszavakkal is. Păunescu egyénisége patologikus, megalomániás. Tehát ellenőrizhetetlen. Megbízhatatlan. Nem véletlen, hogy akármennyit is éltette a Kondukátort, egy szép nap betiltották rendezvényeit.
Ceausescu tán megérezte, hogy a demokratikus ellenzék erőtlen, néhány bátor, becsületes, de elszigetelt egyénből áll. Ennél nagyobb veszélyt jelenthettek számára nemzeti-szocialista elvbarátai. Ezek szervezettek voltak, ellenőrizhetetlenek, népszerűek, félt, hogy megdönthetik hatalmát. Többé-kevésbé ez is történt. Persze kissé bonyolultabban. (…)
A rendszer ideológiája mind többet vett át
Barbu mesterék koncepciójából, e személy szerint őket egyre inkább a háttérbe szorították. Legalábbis "érdemeikhez" képest. A többé-kevésbé spontán, "liberális" megnyilvánulások csúcsa 1968 körül van. A többé - kevésbé spontán nacionalista megnyilvánulásoké 1980 körül. (Ekkori a hírhedt, magyarellenes Lăncrănjan-könyv is.)
A 80-as évek a Cîntarea României (Megéneklünk Románia, vagy szabadabban Románia dicsérete) korszaka. Ekkor ez az ún. kulturális tömegmozgalom már-már mindent helyettesítő államkultúrává válik. És nem csak az ún. "elitista" "liberális", "dekadens", "apolitikus" művészetet helyettesítette, hanem a nacionalista műfaj őszinte, de épp ezért nem teljesen ellenőrizhető profijait is.
A nacionalista "művészetet" is névtelen műkedvelő szintű szerzők, előadók kezére adta. A Cîntarea României szellemi atyjai Păunescu, Barbu és társaik. De a mozgalom őket is felfalta, illetve helyettesítette.
A Ceausescu-diktatúra utolsó éveiben az ideológia, a nacionalizmus, a személyi kultusz mind betegesebben ellenőrzött gépies rituálévá vált. Minden részletét a legfelsőbb szintről diktálták.
Azt is, hogy naponta hányszor kell és milyen jelzőkkel méltatni Ceausescut és hányszor és hogyan a feleségét. Ebben a korszakban bármilyen egyéni kezdeményezés (a nacionalizmust, a személyi kultuszt építő is) feleslegessé, sőt zavaróvá, egyenesen gyanússá vált" – állapítja meg az elemző.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!