„Á, csak vaktöltények – így mi. Egyszer csak egy férfi lerogyott mellettünk”
összeállította: Sipos Zoltán 2005. február 11. 12:12, utolsó frissítés: 11:55Mi történt a forradalom alatt például egy kommandói matektáborban? Milyen álhírek keringtek december végén és hogyan „rámolt” a csőcselék Udvarhelyen? A disputázók visszaemlékezéseiből szemelgettünk:
Van Der Graaf, szeptember 28 2004
Két fegyverropogásos éjszaka volt. Az első, december 21-én délután kezdődött, és hajnalig tartott. Ez éles töltényekkel történt, gyakorlatilag a román reguláris hadsereg és a szekuritate emberei lőtték a tiltakozókat. Szerencsére a lövések zöme csak elrettentésül szolgált, de így is elesett, ha jól emlékszem, 39 ember. Én a sörgyári tömegben voltam, ott talán 14 halott volt.
A Marasti téren 1 embert lőttek le, nevezetesen az öcsém egyik olténiai katonatársa. Az illető túl közel merészkedett a katonákhoz, hát lelőtték. A sörgyári halottakat sebtiben bevitték a kapuk alá, mert azt a látszatot akarták kelteni, mintha nem történt volna különösebb baj...
Másnap reggel voltak akik bementek dolgozni, mintha mi sem történt volna. A kolozsváriak zöme viszont levonult a főtérre, a polgármesteri hivatal elé. A polgármesteri hivatalt ekkor még desszantos katonák védték élesre töltött fegyverrel, és elrettentő manőverekkel próbálták az embereket távol tartani a főbejárattól. Aztán jött a hír, hogy Ceausescu elmenekült, és a katonaság átállt...
A második éjszaka már kamu csatározással telt el. Valaki kitalálta, hogy akkor lehet elfogadtatni a lakossággal az amúgy gyilkos katonaságot, ha elhitetik az emberekkel, hogy a katonaság fegyverrel védi a lakosságot Ceausescu titkos haderejével szemben.
Kolozsváron a második éjszaka egy kicsit túljátszották szerepüket, mert olyan lövöldözés volt, hogy a decemberi éjszakában úgy Fenes, mint Szamosfalva felől olyan fényeket okozott a nagy durrogtatás, mintha a Nap kellne fel. Jellemző, hogy a második éjszaka nagy csatájában nem esett el senki. Se sorkatona, se "terrorista".
Bishibosh, szeptember 28 2004, 19:31
Én kilenc éves voltam, egy kárpát-kanyarbéli kis faluban, Kommandón voltam matektáborban. Egyik nap az addig használt több terem ágyait összesűrítették egy-két terembe és mindenki oda bújt meg, a tanítónéni befüggyönyözött mindent. Igazán nem tudtuk, miről van szó.
Egész nap felolvastunk és vártuk a szüleinket. Valaki benyögte, hogy a szüleinket valószínűleg kinyírták az oroszok (ne feledjük, akkor még nemhogy mobil, de talán igazi telefon is alig akadt ebben a kis fafeldolgozó faluban). Valaki sírva fakadt. Egy pisztolyt rajzoltam fel a táblára. Felpofoztak és letörölték. Egyre inkább beszartunk, elfogyott ruha, kaja, minden.
Aztán megérkezett egy pár szülő és hazavitték a gyerekeket. Hazafele mutatták a szentgyörgyi tejgyár oldalán a lövések nyomait. Talán még aznap kiviharzottunk falura, ott néztük végig a pert és a házaspár lemészárlását a tévében.
Van Der Graaf, szeptember 28 2004, 19:38
(...) valamikor december közepén végre megjött a rendőrségi értesítésem, hogy a végleges távozásomhoz szükséges útlevelet átvehetem. December 21.-ére, reggelre voltam behívatva. Már egy éve vártam ezt a napot, munka, fizetés, segélyek nélkül... boldog voltam hát.
Ehhez képest megdöbbentő helyzet fogadott a rendőrségen. Reggel 9-kor értem oda, de a rendőrség útlevélosztályának ajtaja zárva volt, és egy szükszavú levél volt rá kiragasztva, amin az állt, hogy zárva, majd mindenki ki lesz értesítve egy későbbi időpontra. Ez állt a rendörség főbejáratán is.
Hazafelé menet aztán találkoztam valakivel, aki arról számolt be, hogy a fenesi kaszárnyában mozgosítás van, a TAB-okkal fel vannak sorakoztatva a monostori úton. Ez is 21-én délelőtt történt.
DRAKO, szeptember 29 2004, 10:08
December utolsó hetében/heteiben sok rémhír/álhír keringett országszerte. Például a balázsfalvi vasútállomáson (ez már 25.-e után volt) a vonatra várakozókat adott pillanatban a hangosbemondón „figyelmeztették” hogy húzódjanak fedezékbe, mert a Bukarest felől közelgő gyorsból "terroristák" lőnek az állomásokban várakozókra. Az emberek beszaladtak az állomás épületébe, illetve a háta mögé, a gyors átfutott az állomáson, lőni nem lőtt senki.
nevermind, október 2, 2004, 21:32
... aztán egy pofa végigrohant a 22-es bentlakás mögötti sétányon és az áramszünet (micsoda véletlen) okozta töksötétbe beleordította: Gyertek velünk a Máriához ! (ott volt a református templom). Haideţi cu noi la Maria ! Így, két nyelven. Mentünk. Egy-egy szál ingben, hiszen nagyon meleg volt aznap (majdnem 20 fok).
Ott már hatalmas tömeg volt, pár egyenruhás vigyázta a házat (dec. 16-án este). Tőkés kijött és mindenkit nyugalomra, csendre és elvonulásra intett. A tömeg akkor már nem őt védelmezte, hanem a rendszer bukását követelte. Befutott egy villamos szétvert ablakokkal, majd vízágyús kocsik jöttek. Kiadós zuhany után, hajnalra értünk haza a diáknegyedbe, valami hatalmas kerülővel (valahol a 3-as majd 7-es villamos vonalán, Sági út, Gyiroki út, Stadion – onnan szivárogtunk be a komplexbe). Mindent megértettünk.
Csodálkoztunk, hogy nem lőttek és izgatottan vártuk a másnapot. Az volt a döbbenetes, hogy még a vérnyomásunk se ment fel attól a gondolattól, hogy lőni fognak. Annyira benne volt a pakliban, hogy a tüntetésért, amit addig csak tévében láttunk, lövés jár. Az igazak álmát aludtuk másnap, dec. 17 vasárnap délig, majd egy hosszas reggeli után, úgy 15 óra felé kimentünk a városba szétnézni. Sehol nem volt kompakt tömeg, de több tízezer járókelő volt kint.
Éppen visszafele tartottunk (a Continental szálló és a Bega áruház hátánál voltunk, a parkban), amikor eldördültek az első lövések. Á, csak vaktöltények – így mi. Egyszer csak egy férfi lerogyott mellettünk. Elkezdtünk rohanni, rohanni hanyatt homlok be a biztonságos 22-esbe...
androfobia, október 3, 2004, 19:44
Az én apukám sose iszik, de mikor a munkahelyén meghalloták, hogy csauék menekülnek, akkor a nagy örömben bepájinkáztak a derék bányászok. Úgyhogy mi onnan tudtuk meg, hogy valami történt, hogy a drága, józanéletű, rendes apukánk összetörte a tejesüveget, míg a csúszós úton hazaért. Ami normális estben sose fordult elő vele.
Aztán mikor Temesvárott lőttek, épp áramszünet volt és mi a konyhában römiztünk (autóaksival világítottunk) és hallgattuk a rádiót és nagyon féltünk öcsémmel. Én sírtam és a fakeretes olájország-térképem szélére felírtam, hogy Temesvár meg csepegő gyertyákat rajzoltam. A zsernyákoknál, az udvaron nagy fejetlenség volt. Az ablakomból épp odalátni. Összevissza rohangáltak, kapkodtak. Tanácstalanok voltak.
Sepsiszentgyörgyön a barátnőm apukáját lelőtték egy átjáróban az állomásnál. 13 lövés, átlósan, bal válltól jobb térdig. A helyszínen meghalt. Egy 10 meg egy 14 éves lány maradt félárván.
Baróton kevés román élt. Azokat (mindet) kikiáltották szekusnak és meg akarták lincselni az emberek. A bányairoda előtt feltuszkolták őket egy teherautóra és csak pár józanabb férfin múlott, hogy nem lett gyilkolás.
Egy kocsmai beszélgetés során is szó volt a társaság 89-es élményeiről. Íme:
L.I.: – Udvarhelyen 21-én rámolás volt. A csőcselék előbb a pártbizottságot meg a néptanácsot dúlta fel, ott találtak egy csomó italt, s ezután mentek a rendőrségre: mindent kidobáltak, volt ott nindzsa-kard, hifi-torony, színes tévé... Volt egy kapus-szoba, annak tetején koppant minden, amit elkoboztak a régi rendszerben.
Volt egy erkély az épület előtt: oda hozták ki a dolgokat olyan felkiáltásokkal, hogy ezt ettől vagy attól vették el, s dobták is le. Azután kezdték a rendőröket is kiráncigálni, akiket megtaláltak – azok egyre följebb húzódtak, míg fel nem szorultak a padlásra. A tető közben kigyúlt, úgyhogy akit le tudtak hozni onnan, azt az út közepén levetkőztették, jól megverték, és átdobták a szemközt levő kórház udvarára. Az volt érdekes, hogy a kórház kerítése hegyes volt, úgyhogy a rendőröket még azon is átbillentették.
Én fotózni próbáltam, de kikapták a kis Smenát a kezemből, széttaposták és a filmet is kitépték belőle, nehogy azonosítani lehessen a tetteseket. Pedig nem is azért készítettem a felvételeket...
H.R.: – Brassóban 22.-től karácsonyig lőttek: le kellett feküdni az ablak alá hasra. Nem tudtuk ki, miért... azt sem tudtuk, hogy hozzánk belőnek-e, mert csörömpöltek az ablakok a szomszédban. A háztetőkön mászkáltak, és mi ugye a nyolcadikon lakunk. Csak néztük, hogy a szemközti tömbház tetején futkosnak a feketeruhás-sapkás alakok.
M. I.: – Udvarhelyen voltam a forradalom idején: nekem az volt a nagy élmény, hogy amikor a nagyanyámtól a balkonról kinéztünk, akkor lehetett látni, amint az utcán végigmegy egy autó, amire rá volt festve, hogy RENDŐRSÉG. Ékezettel, hosszú ővel, magyarul. A hangszóróból mondták, hogy mindenki őrizze meg a nyugalmát... Néztünk, hogy hol vagyunk, Magyarországon?
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!