A sziget harmadik napján
Hegyi Réka, Balázsi-Pál Előd 2004. augusztus 07. 19:37, utolsó frissítés: 19:31#b#[Sziget-fesztivál]#/b# Mit keres a Sziámi a nagyszínpadon, amikor a drumandbass királya, Roni Size, egy sátorban kell zenéljen? – kérdezik tudósítóink a harmadik napon. Mi jöhet még?
BPE: Tegnap megfordult a szigetvilág: a WAN2 színpad előadói legalább akkora érdeklődést váltottak ki, mint a nagyszínpadosok. A „nagyoknál” a Zdob si Zdub kezdett, s bizonyára sokak számára ez volt a nap fénypontja. Nem csak a rockerek, a punkok és a népzene-kedvelők, de még az afrikaiak és amerikaiak is láthatóan jól érezték magukat a koncerten, amelyen DJ Vasile is besegített a moldovai csapatnak. Egy román zászló is előkerült, amit hosszú évek óta most éreztem először helyénvalónak, noha a banda nem minden tagja beszéli ezt a nyelvet.
Másodikként a nyolcvanas években népszerűséget szerzett szintipop duó, a Soft Cell lépett színpadra – őket az utóbbi időben onnan ismerhetik legtöbben, hogy Marilyn Manson feldolgozta legnagyobb slágerüket, a Tainted Love-ot. Marc Almond énekes egész jól bírja a zenei szcéna tekerésében eltöltött éveket, tele van energiával, és újabban úgy néz ki, mint Dave Gahan (sovány, feketére festett hajú, és tele van tetoválásokkal). Mindezek ellenére az érdeklődés nem volt túl nagy irántuk, de lehet, hogy az emberek csak megpróbáltak időben távozni a Sziámi előtt.
HR: A Világzenei Színpadon „bazseléssel” kezdődött a nap: Czilika Gyuszi és zenekara az erdélyi Dorel Codoban népzenésszel együtt hagyományos dallamokat játszottak Ökrös Csabával. A táncházakban ismerősen csengő nevek nem sokat jelenthettek azoknak a külföldi szigetlakóknak, akik kíváncsiságból hallgatóztak, de Codoban ismeretlen hangszere, a hegedű és kürt kombinációja már felkeltette figyelmüket.
A népzenét nosztalgia-koncert követte: a Kolinda együttes a 7o-es években vált népszerűvé, magyar és balkáni dallamokat modern, rockos hangszereléssel játszottak – azt is lehetne mondani, hogy az első zenekar, amely a világzene műfajában játszott Kelet-Európában. Franciaországi sikerek után hosszú csend következett, de ma ismét együtt játszottak a Sziget Fesztivál felkérésére.
A cigány folklórban is többféle zenei hagyomány ismert, ezek közül a ruszin zenéből tartott bemutatót a Técsői Banda, a Petőfi Csarnok sátrában, a koncert második részében az érdeklődök táncot is tanulhattak.
BPE: Mielőtt a Sziámi koncertjéről írnék, szeretnék tisztázni néhány dolgot: az együttes a szerkesztőség egyik kedvence, és tisztában vagyok azzal, hogy a zene minőségét nem az határozza meg, hányan veszik meg az albumot, vagy hányan mennek el koncertre. Azt is tudom, hogy Müller Péter „Sziámi” a fesztivál egyik szellemi atyja, de ezek ellenére is azt kell mondanom: a Sziámi már nem nagyszínpadra való, pontosabban fogalmazva a Nagyszínpad kinőtte a Sziámit. Ami jól néz ki és jól hangzik egy klubban, az nem biztos, hogy jó egy negyvenezres tömeg befogadására képes téren.
Sajnos nagyon kevesen voltak kíváncsiak a magyar alternatív zenei színtér egyik legnagyobb nevére, s bár a koncert nem volt rossz, fergetegesnek semmiképpen nem lehetne nevezni. Ezek után persze hogy felmerül a kérdés: mi a faszt keres a Sziámi itt, amikor a drumandbass királya, Roni Size egy sátorban kell zenéljen? Ideje lenne már újítani ezen a téren, akárhogy is fáj. S belegondolni is rossz, mi lesz ezek után a már majdnem elfelejtett Európa Kiadó nagyszínpados fellépésén.
HR: Domonkos Csilla és Cakó Ferenc különös színházi kísérletbe vágtak. A The Story of Minde, Messages of Songs előadásban az énekesnő különös hangulatú, apokaliptikus magasságokból és a lélek legmélyebb bugyraiból előcsalogatott dalait két táncos koreográfiája kísérte, mindehhez a világon egyedülálló élő homok animáció szolgáltatott hátteret.
Az esemény valódi turista-attrakcióként kerülhet a fesztivál történetébe: a nézők vakúval fényképeztek, nem törődtek azzal, hogy ez zavarhatja az előadókat; talán éppen ezért a szervezők a következő előadás előtt nyomatékosan kérték a közönséget, hogy ne fotózzanak. Igaz, a bolgár Theatre Nobodies Tup Tup című animációs előadását közönséges fényképezőgéppel nem is fotózható, hiszen „szereplői” vékony, színes, világító zsinegek, amelyekből a bábosok kis figurákat formáltak, így játszották el férfi és nő sokszor nevetséges találkozását.
BPE: A nagyszínpados programot a világ leglazább együttesének tartott Fun Lovin’ Criminals zárta, meglehetősen sikeresen. Nem csak zenéjüket nyomták világszínvonalon, de szövegelésben is közel álltak a verhetetlenséghez. Persze azt sem mulasztották el, hogy kifejtsék: szégyellik magukat azért, hogy amerikaiak, és Bushnak idén mennie kell.
Tizenegy után kezdődött az igazi őrület a fesztiválon: hatalmas tömeg indult meg a WAN2 sátra fele, ahol hamarosan dübörögni kezdett a kemény dob+basszus. Minimum kétezer partizó szorult be a sátorba, s nekem meg kellett változtatnom véleményem arról, hogy a délelőtti sátorban alvás a legizzasztóbb dolog. Hát nem, mire előverekedtem magam a harmadik sorig, már olyan volt, mintha fűszagú vízben zuhanyoztam volna.
A buli első perceiben rájöttem: ilyén még nem volt! Mindenki eszementen bevadult már az első szám alatt, még az utolsó sorban, sőt, a bejáraton kívül rekedtek is partizni kezdtek. Pedig ez még csak a női MC, Tali vezette előzenekar volt, ezután jött Roni Size és csapata, s az élő dobokkal, basszussal, szintivel, három MC-vel és vokalistákkal megtámogatott zene akkorát ütött rajtam, mint még soha semmi. Ez volt a partik partija, ennél jobb már nem jöhet a Sziget végéig, ezen maximum a Faithless tehet túl.
HR: Nagy várakozással foglaltam helyet a szabadtéri színpad előtt a Balet Preljocaj Near Life Experience előadása előtt. Ha színházi körülmények között nézhettem volna meg a költőien szép táncokat, talán nem is okozott volna csalódást a produkció, de a fesztivál szellemével, pörgő hangulatával sehogy nem fért össze Angelin Preljocaj rendező-koreográfus alkotása.
Ma túl elit volt nekem ez a magas fokú esztétika-lecke, éppen ezért siettem kioldódni a Tin-Tin Quintet koncertjén. Két tabla és sok más hagyományos indiai ütős hangszer, különféle fúvósok és vonósok, gitár, kitűnő muzsikusok, Távol-Kelet és Balkán hangjai -- mindez együtt nem katyvasz, hanem nagyon igényes és hangulatos zene.
BPE: A hajnalig tartó levezetést a Globe Party biztosította, s érdekes módon többen gyűltek be a Palotai-Adam F-Grooverider-féle dárenbézre, mint az előző napokon a houseisten Paul Oakenfoldra és Josh Winkre. Ezután egy enyhe sörözés (a nap első söre, de vajon melyik napé?) következett a Magic Mirror teraszán, miközben mellettünk a Sziget legszebb sátrának tartott Mirrorban még mindig táncikáltak a klasszikus értelemben vett diszkózenére.
Tegnap 54 ezren voltak a fesztiválon, nem csoda, hogy még erre az órára is jutott a bulizókból. Még egy órával később, ötkor is tele voltak a szigetváros utcái, s hatalmas rejtély, hogyan bírhatják a fesztiválozók ilyen jól a gyűrődést. Talán a mindennapos hideg zuhany a magyarázat.
HR: A nap záróbulijához pedig egyik kedvencem, az Amorf Ördögök szolgáltatott talpalávalót a Wan2 sátorban. Bármennyire kíváncsi és nyitott legyen az ember, új, vagy kevésbé ismert zenekarok koncertjén nem ropja a táncot ugyanolyan lendülettel, mint amikor ismeri már a dalokat, szövegeket.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!