NDK-leletek egy budapesti kiállításon
Zsugán Gyula 2003. szeptember 19. 11:58, utolsó frissítés: 11:581/3 Trabant, sprituszégő, gumimatrac, Erika írógép. Nem a kolozsvári ócskasor keresztmetszete következik, hanem egy nyakkendős tudomány frissen felfedezett szakterületeterülete. Helyszín: Centrális Galéria. Tudomány: #b#Ostalgie#/b#.
Ostalgie phantasie
A középgeneráció gyermekkorának megszokott, sőt vágyott tárgyaiból nyílt kiállítás a budapesti Közép Európai Egyetem Centrális Galériájában múlt héten. Bár a szervezők a megnyitóban tagadták, hogy a pár hónapja felélénkült Ostalgie hozta volna ide őket, a hatvanas-hetvenes évek keletnémet mindennapjainak tárgyai mégis édes-bús emlékezésre késztetnek.
A divatot a Good-bye Lenin című film, aféle német Csinibaba indította el. A sztori volt annyira abszurd és ötletteli, hogy attól kezdve a németek hajlanak arra, hogy a kommunista uralom alatti életformát egyfajta játéknak tekintsék.
Míg azonban az Ostalgie-t főleg a német szórakoztatóipar generálja és használja ki a tekintélyes bevételek reményében, addig a kiállítás vegytiszta történelmi hasznáról a mögötte álló Dokumentationszentrum Alltagskultus der DDR (Hétköznapok kultúrája az NDK-ban), a megtekinthető tárgyak forrásintézménye kezeskedik. Ők gyűjtik össze azokat a nemrég még naponta használt tárgyakat, melyek amúgy a nyugati típusú fogyasztás terjedésével minden bizonnyal hamar a kukában végeznék. Azután pedig már csak az euróért megváltott múzeumi belépővel lehet látni őket. A dokumentációs központot a keletnémet Sztálinvárosban, korábban és jelenleg Eisenhüttenstadtban, egy szocreál hangulatú épületben rendezték be.
Csak kölcsönbe
A kiállítást a Nyílt Társadalom Archívum, a kommunizmus emlékeinek másik őrzője vitte Budapestre. Kérdéses, hogy a tárgyak mennyire tűnnek történelminek egy olyan fővárosban, ahol néhány tucat családtól össze lehetne szedni egy tárlatravaló kacatot („Persze, csak kölcsönbe, mert még használjuk. November végén feltétlenül hozd vissza.”). Ezeknek a tárgyaknak a megbecsültségét az emlékezet még ma is őrzi, hiszen a minőség „német” jelzőjét a „kelet” előtag sem tudta elfeledtetni.
Az emberarcú kommunizmushoz tartozott bizonyos mértékű luxus biztosítása is. Mindazonáltal a kiállítás inkább a korlátlan fogyasztás lehetőségével felnőtt emberek számára érdekes, akik úgy vélekednek a kelet-európai árucikkekről, mint rosszul sikerült imitációkról.
Visszatekintve azonban ennek a keleti kényelemnek a sorsa az lett, mint Hamupipőke csúnyácska nővérének, aki -- azért, hogy beleférjen az azonosításra szolgáló üvegcipellőbe -- levágott egy darabkát a sarkából. Persze, kilógott a lóláb, és ő ott maradt: elfertőzött sebbel, elfelejtve.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!