Kisváros sok szoborral
Sándor Boglárka 2001. augusztus 31. 15:53, utolsó frissítés: 15:53A szalontaiak szívesen fordulnak a dicsőséges múlthoz. Az egy főre eső köztéri szobrok száma igen magas: jelen pillanatban összesen 9 szobor tagolja a városképet.
A magyar határ vonzáskörzetében fekszik Nagyszalonta, ez a sok tekintetben rendhagyó városka. Bár a néhány éve megnyitott határátkelő szabad közlekedést biztosít Magyarországra és ezzel együtt a jövő Európája felé, úgy tűnik, a szalontaiak szívesebben fordulnak a dicsőséges múlthoz.
Tény, hogy a kisváros múltja megérdemel némi odafigyelést. Meglehetősen régi településről van szó, hiszen 1214-ben egy adománylevél már megemlékezik Zoluntárol, mint a váci püspök birtokáról. A város maga 1606-ban stabilizálódott Bocskai István fejedelem döntése nyomán, aki 300 hajdúját telepítette a szalontai vár köré, így a mai lakosok joggal nevezik magukat hajdúivadéknak.
Az évtizedek során a városban több olyan személyiség is született, aki munkásságával kiérdemelt egy helyet a halhatatlanok klubjában. Írók, költők, természettudósok neve fémjelzi a hajdúváros történelmét, a kései utódokban pedig korán kialakult a hajlam a kultuszteremtésre.
Az ifjúság édes szobra
Annak ellenére, hogy Szalonta mindössze 20 ezer lakossal rendelkezik, az egy főre eső köztéri szobrok száma igen magas: jelen pillanatban összesen 9 szobor tagolja a városképet. A folyamat meg 1891-ben kezdődött. Az első szalontai artézi kutat ismeretlen eredetű női szoborral díszítették. Később a hölgyet a görög mitológia ifjúság-istennőjével, Hébével azonosítottak. Ám Szalonta büszke népe sokkal prózaibb lelkületű annál, semhogy egy szobrot ennyire megtiszteljen. Az egyszerűség kedvéért Vasmariskának nevezték el a hölgyet, amely a város egyik első jelképéve vált.
A századforduló Európájában hirtelen divatba jött a szoborállítás, a hajdúváros pedig lelkesen csatlakozott a mozgalomhoz. Választásuk Kossuth Lajosra esett, mivel az ellenzéki városként is emlegetett Szalonta mindig szimpatizált a forradalmár eszméivel. Tóth András szobrászművésznek köszönhetően 1901-ben állították fel Románia egyetlen Kossuth-szobrát, amely az évtizedek során elég sok hányattatást ért meg.
Kétszer is elmozdították helyéről (először húsz évig tanyázott egy ideiglenes szálláshelyen, végül 1944 körül helyezték vissza végleg a helyére). Helyzete azóta stabilnak nevezhető. A 89-es forradalom eseményeinek közepette ugyan elhelyezetek kinyújtott jobbjában egy lyukas zászlót, de közéleti szereplése ezzel nagyjából véget is ért, napjainkban mindössze március 15-ot ünnepelni járnak ki hozzá a népek.
A legnagyobb szülött, Arany János költő szobra régóta hiányzott a városból. Végül az időközben emlékmúzeumi rangra emelkedett Csonkatorony portáléja fölé került 1907-ben Kolozsvári Szeszák Ferenc szobrász alkotása, amely azóta is az igazi Aranyként szerepel a város magyar ajkú lakosságának tudatában.
Holt költők társasága
Néhány évtizedes kihagyás után a forradalom utáni első években indult újra a szoborállító mozgalom. Mint Szalontán szinte minden, ez is Arannyal kezdődött. A hajdúivadékok kihasználták az enyhültebb légkört arra, hogy megvalósítsák eredeti tervüket: köztéri szobrot állítani a nagy költőnek. Kiss István, a Szalontáról elszármazott szobrász ajánlotta fel a szülővárosnak Arany János ülőszobrát, amelyet 1992-ben, a költő születésének 175. évfordulóján lepleztek le.
A nagy várakozást nagy csalódás követte, a szobor azóta is erősen megosztja a város lakóit és látogatóit. Némelyek azt kifogasoljak, hogy a művész egy padon ülve örökítette meg azt az Aranyt, aki az Akadémia bársonyszékében is ült, mások épp így tetszik, mondván, akkor is csak egy egyszerű szalontai volt, tehát ez illik hozzá a legjobban.
A mozgalom 1996-ban folytatódott, amikor is a város elhatározta az alapító Bocskai szobrának felállítását. A hosszas egyezkedések közepette érkezett a hír Túrkeve testvérvárosból: Sinka István költő mellszobrát ajándékozzák Szalontának. Jellemző a szalontai mentalitásra, hogy előbb kapott szobrot a költő Sinka, mint a város másik jelentős szülötte, Zilahy Lajos, akinek regényeit Hollywoodban is megfilmesítették.
A következő évben, 1997-ben tehát Sinka mellszobra is odakerült az Arany-szobor mellé, majd a rákövetkező esztendő meghozta Zilahy mellszobrát is. A szoborpark kezdett kialakulni. Közben a Bocskai körüli huzavona sem ült el, így a monumentális szobor, ha nehezen is, de mégis elfoglalta az őt megillető helyet a központi parkban.
Nem tétlenkedtek mindeközben a mellszoborállítás hívei sem, Kulin György mellszobra is odakerült Arany baljára, szembe Sinkával és Zilahyval. A szoborparkban meg bőven van üres hely, és kétségbeesésre nincs ok: a szalontai születésű elhíresült személyiségek száma szinte végtelen.
A törés
Mindezidáig nem esett szó Szalonta lakosságának nemzetiségi összetételéről, pedig ez a néhány adat magyarázatul szolgálna arra, miért valósulhatott meg a szobordömping. A városka lakosságának 60%-a magyar, a városi tanács nagy részét RMDSZ-es tanácsosok alkotják, a polgármester szintén magyar nemzetiségű. Az utóbbi évben viszont a románság elkezdte követelni a jogait. Igaz, hogy a városnak nincs egyetlen híres román szülötte sem, ezért a környéken néztek körül, és ráakadtak a madarászi (kis falu a várostól 2 km-re) születésű Teodor Nes közíró-pedagógusra. Előbb csak a város könyvtárát nevezték el róla, majd hamarosan felállították a mellszobrát is. Így Szalonta polgárai elvesztették azt a megnyugtató tudatot, hogy a városban nincs egyetlen román szobor sem. Az első kísérletet pedig hamarosan követte az újabb nagy ötlet: szobrot Avram Iancunak!
Az istennő bosszúja
Igaz, hogy a nagy mócvezérnek is csak mellszobrot szántak az ötlet szülőatyjai, de azt legalább ötméteres talapzatra képzeltek el, egyenesen a Hébe/Mariska szobor mellé, hogy mindenki jól láthassa. Végeredményként a városkép iszonyatos lett volna, de ez az ötletgazdákat nem zavarta. Az istennőt viszont igen. Kiderült ugyanis, hogy a díszkút műemlék jellegű építmény, amelynek tízméteres körzetében semmiféle építkezés nem engedélyezett. Így Varsmariska talán megmenti a várost attól, hogy a Szalontara bekanyarodó autós elsőként Iancut pillanthassa meg, mint helyi jellegzetességet.
Már csak Antonescu hiányzik
Mindenki tudja, hogy az időhúzással együtt sem odázható el teljesen az a pillanat, amikor Iancu szobra igenis ott fog díszelegni a szalontai központi park egyik eldugottabb részén. Csak találgatni lehet, ki lesz a következő nagy román személyiség, aki szobrot fog érdemelni a várostól. Mindez intő jel is lehet a szalontaiak számára: ideje lenne elkezdeni a jövő kérdéseivel foglalkozni, és szoborállítás helyett az életszínvonal javításába fektetni energiát és pénzt. Mert a szalontai nép lassan egy szoborpark kellős közepén élheti le a cifra nyomorúság éveit.