Ghymes-buli Kolozsváron
Sipos Zoltán 2002. május 13. 17:38, utolsó frissítés: 17:38Kár volt ülőhelyes koncertet szervezni: mindenki szívesen felállt volna székéről. A hétvégén lezajlott Filmtettfeszt záróakkordjaként és egyben csúcspontjaként időzített Ghymes-koncert minden várakozást felülmúlt.
Az enyémet legalábbis bizonyosan: eddig csupán egy-két dallamukat ismertem, azokat is haloványan, a koncertre pedig csak azért mentem el, mert meghívót kaptam. Meglehetősen passzívan viszonyultam hát az egészhez, lelkesedésem pedig nem nőtt, amikor kezdés előtt vagy fél órát kellett ácsingálni a bejáratnál. Megörültem hát, amikor végre be lehetett menni, egy kis lökdösődés után megmutattuk a jegyünket, onnan pedig repülőrajttal beszaladtunk a terembe, és táskákkal-dzsekikkel gyorsan lefoglaltunk négy helyet. Ezt mindenki így csinálja...
Tegnapig csak annyit tudtam a Ghymesről, hogy felvidéki együttes, mely magyar népdalokból ihletett zenét játszik -- ezért koncertjüket valahogy úgy képzeltem el, mint egy amolyan "ápoljuk nemzeti identitásunkat" vagy "szeressük egymást magyarok, úgysem szeret minket senki" jelige alatt futó, erősen népművelő jellegű, meghatóan bumfordi előadást, melyre hivatalból kivonul az összes kolozsvári kulturális hatalmasság, s melyből annyi van manapság -- azonban már az első akkordok után a lehető legkellemesebben csalódtunk.
Végre egy olyan együttes, amely magyar népi dallamokat dolgoz fel úgy, hogy ki is tud lépni azokból -- kellő távolságtartással, sőt, a gyakori improvizációk által kritikusan tud viszonyulni a hagyományhoz. Csak semmi érzelgősség -- a ritmusok feszesek, a hagyományos, ma már kuriózumnak számító hangszerek mellett megszólalnak az újabbak is, mint a szaxofon vagy szintetizátor, új lehetőségeit próbálgatva a hagyomány továbbélésének.
A próbálkozást pedig teljes siker koronázza: néhány percen belül még a nyugdíjas magyartanárnők is a zene ritmusára csóválják fejüket, hátrébb, az ülések között pedig elszabadul a pokol: a fiatalság egy része legalább olyan szilajul ropja, mint a múltkor Osszián-koncerten. Kár volt hát ülőhelyes koncertet szervezni -- mindenki szívesen felállt volna székéről. A számok jórészt a Smaragdváros című, legújabb albumukról voltak -- de régebbi, ismert számokat is előadtak, mint például a "Tánc a hóban"-t, sajnos Kiss Bernadett nélkül ez nem volt az igazi, mondják az értők. Népi gyökerű zene manapság... még egyszer meggyőződtünk arról, hogy az emberek veszik a lapot. Feltéve, hogy van olyan lap, amit érdemes venni.