Félsziget: gyűjtés a leukémiás katicabogaraknak
szerk. 2007. július 29. 13:55, utolsó frissítés: 13:36"Éjfélre jelentős készletbővítés nyomán már meteorit-darabkákhoz is hozzá lehetett jutni – valószínűleg egy egész üstökösfelhő csapódott be a Maros gátja mellett, ezért haltak ki a dinoszauruszok." #b#[programajánlóval]#/b#
Ms Turqoise
Ötvenfokos melegben is jól lehet szórakozni: a szombati Humorfesztre elég sokan begyűltek, pedig a sátorban nyugodtan szaunázni lehetett volna. Volt itt minden, tátti, a legrosszabb vicc versenye (tényleg nagyon rossz viccek voltak), ahol a közönség leginkább azon röhögött, hogy az egyik viccmondó négyszer futott neki egy viccnek, mire végigmondta.
Volt legjobbvicc-versenye, ahol a közönségből kinevezett zsűri nemcsak a poén minőségét, hanem az előadásmódot is pontozta. Volt Székelyman, székely humorral, Madártej társulat, akik azt hitték magukról, hogy tudnak énekelni és vicces szövegeket írni, pedig nem.
Ők voltak a legrosszabb poén, szinte elaludtam, miközben vártam a Szomszédnéni Produkciós Irodát, akik aztán kiverték az álmot a szememből, régen röhögtem ennyit, utánuk a Gáspárik-Nagy duett megfejelte az SZPI abszurd humorát politikai humorral – egy politikus sem maradt ki a szívatásból. Sőt a végén "az erdélyi humor két nagy öregje" még rappelt is.
Este a Maros színpadon végre hallani is lehetett, Charlie mit énekel, bár igazából csak néhány száma izgalmas, a többi tucatszám letölthető kocsma-blues, amit az amcsik másodrangú együttesei is sokkal jobban csinálnak, és pl. a Tranylvanian Bú Boys ad-hoc együttese is messzemenően több fantáziáról tett tanúbizonyságot, csak ők nem kaptak rendes színpadot.
A Kosheen annyit késett, hogy nem győztem rá várni, bekelletta-bekelletta-rácsoskaput-zárni, éjjel pedig a dizsi teljesen lebutított, kettőnyolcvanhatos, alapszintű zenéjét hallgattam félálomban, tüccütücc, meg három akkord, huh, ó, kolozsvári Roadhouse-bulik, de hiányoztok.
Mr Black
A gyűjtögetés-koldulás felsőbb hatóságok által promovált formái mellett egyéni ötletek is terjednek. A "sörre gyűjtünk" szöveg mellett vannak szellemesebb megoldások is. Például 50 baniért eredeti Félsziget-kavicsokat lehet vásárolni. Éjfélre jelentős készletbővítés nyomán már meteorit-darabkákhoz is hozzá lehetett jutni – valószínűleg egy egész üstökösfelhő csapódott be a Maros gátja mellett, ezért haltak ki a dinoszauruszok.
De a legjobb poén: gyűjtünk a leukémiás katicabogaraknak. Bízzunk benne, hogy noha hétfő hajnalban vége a bulinak, bezárnak a lacikonyhák, és süllyedni kezd a sörhajó, de azért eljut a katicákhoz az életmentő gyógyszerkészlet.
Ms White
Mire a Kiss Arénában a Zagar meglovagolta lemezeit és a közönségük is kitáncolta az agyából a sör-okozta felhőt, már Charlie is elénekelte a kötelező slágereit, amelyekhez a félszigetlakókat az évek során hozzászoktatta. Ezek után a két közönség elvegyült a Félsziget főútján, útban a Kosheen koncertjére olyan dugót okozva, ami a New York-i forgalomnak is becsületére válna.
A Kosheen fellépése igazi bulinak ígérkezett, de a tömegnyomort a hátuk közepére sem kívánók megelégedtek azzal, hogy a töltésen kövessék végig a produkciót. Hogy mi lett a vége? A haverom empatikus lény: a Kosheen helyett is utálta "a szájukat tátó, közönség szerepében tetszelgő csőcselék"-et. "Én az első szám után otthagytam volna azt a bütü közönséget" – mondja.
Ms Pink
Le a talpalávalóval (erdélyi magyar nyelvjárásban sláp), marosmenti lábmasszázs következik Kosheen zenéjére. Az énekesnő teljesen elbűvöl a hangjával, természetességével, közvetlenségével. Ha sztár lennék, Sian Evans lennék, bűnös, dühös, éhes és még el is rejtenélek a világ elől. A máskor szeretem Heaven Street Seven fapadosnak, semmitmondónak és üresnek tűnik a Kosheen után. Így inkább átsétálunk a Kiss Arénába, amelynek tavalyi alteregójában, az Arigatóban sárga taxik suhantak és akkoriban még elkaptuk a hatórási zsíroskenyeret.
A Maros színpad mellett elhaladva a Booze Brothers bűvöl dobokkal, hegedűkkel, etno és elektro keveredésével. A Kissben Ludmillára vagyunk kíváncsiak, de már az angol lumpok, azaz Plump’s nyomatják. Tyúkszemére lépünk néhány hasát és tánctehetségét villogtató pasifogó lánynak, szembemegyünk néhány izmos vállal, megdolgoztatjuk márkás dezodorjainkat, aztán miccses kedvünk kerekedik és elmenőben sajnáljuk az integető csókos ajkú bábukat, akik bárhogy is vágynak egy ölelésre, talán az egyedüliek, akik a fesztiválról magányosan, pár nélkül térnek haza.
Összeállításunkat a fesztivál fotós stábja képeivel illusztráltuk. Készítették: Biró István, Boda L. Gergely, ifj. Haáz Sándor, Zöldi Emese
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!