Alice és Marilyn: rocktörténelem-óra élőben
Balázsi-Pál Előd 2007. július 02. 19:54, utolsó frissítés: 19:39Lepipálta az első két napot Alice Cooper és Marilyn Manson kombinációja: a shock-rock alfája és omegája szintipop-slágerre duettezett. #b#Mindez világpremierként Romániában.#/b#
Utáljuk a hangzatos közhelyeket, de a vasárnap estét akkor is nyugodtan nevezhetjük rocktörténelmi pillanatnak. Az egész akkor kezdődött, amikor a shock-rockot ezelőtt közel negyven évvel megteremtő Alice Cooper vasárnap esti B’estival-fellépésén berobbant a színpadra Marilyn Manson, a műfaj jelenleg legnagyobb sztárja, és együtt énekelték el Alice első slágerét, az I’m Eighteen-t.
Manson visszafogott volt, de nem így a tömeg. Mivel a B’estival két egymás mellett álló színpadán felváltva zajlanak a koncertek, a Mansonos színpad előtt már többezer, addig passzívan várakozó rajongó fordult át a Cooperes rész fele, és most volt először az az érzésem, hogy ez az egész nem is igaz, ilyent
csak a tévében lehet látni.
Manson egy fejjel magasabb volt Alice-nél, aki iránt egyértelmű volt tiszteletadás. Sokat is köszönhet egyik gyerekkori példaképének – akitől a sminkelést és a véres jeleneteket is elleste – és a női művésznevek sem biztos, hogy csak véletlen egybeesés. Igaz, annak idején Vincent Furnier azért találta ki az Alice Cooper nevet, hogy az akkor divatos rockzenekarok fémes csengésű bradjétől teljesen elüssön ez a vénasszonyos megoldás, míg Brian Warner azért kombinálta Marilyn Monroe filmsztár és Charles Manson tömeggyilkos nevét, hogy összehozza a jót a rosszal.
Alice Cooper korához képest kemény showt nyomott Bukarestben, több mint húsz dallal, tucatnyi statisztával és rengeteg látványos, Broadwayt idéző díszlettel. Persze a trükkök, látványelemek többnyire nevetségesek voltak, viszont szerettük, amikor nyomott egy nagy csókot a halott önmagát ábrázoló bábu szájára.
Asszonyverés, csecsemőgyilkosság:
a politikai korrektséget nem ebben a műsorban kell keresni, de hát nem is korrektsége miatt szeretik még mindig sokezren az egyébként becsületes családapát, aki gyerekét is elhozta Romániába. Cooper a ráadásban a Poisonnal és román trikolórral búcsúszott, és fel is konferálta a következő fellépőt: Marilyn Mansont, az ország következő elnökét.
Míg Alice Coopertől pont azt kaptuk, amire számítottunk, sőt, Manson vendégszereplésével még többet is, az est főszenzációja enyhe csalódást okozott. A rajongók hozzászoktak a három nap alatt, hogy egyik koncertet azonnal követi a másik, így túlzásnak tűnt a több mint félóra üresjárat, amit többek közt Blur és Prodigy-számokkal próbáltak kellemesebbé tenni a szervezők. A rajongók többsége már több mint két órája állt a színpad előtt, mikor végül 22:50-kor
lehullott a fekete lepel,
és Mansonék belevágtak az új album nyitódalába, az If I Was Your Vampire-be. Manson fehér arccal, vörös szemfestékkel ordította hatalmas kést mintázó mikrofonba a dalszöveget. De a díszlet ebben ki is merült, ugyan volt a háttérben egy kivetítő, de nem használták ki eléggé.
A koncert az Eat Me, Drink Me albumra épült, melyet a rajongók többsége még nem ismerhetett, hiszen a lemez alig négy hete jelent meg. A Just a Car Crash Away, a Putting Holes In Happiness és természetesen az új sláger, a szinte popos szintihangzással dolgozó Heart-Shaped Glasses is elhangzott – na ez utóbbit már mindenki azonosította. A régiek közül a Disposable Teens jött elsőnek, majd a Sweet Dreams. Ez volt az a pillanat, amikor Alice Coopernek viszonoznia kellett a látogatást.
A hatás elképesztő volt:
Alice tata betotyogott smink nélkül, és úgy tűnt, fogalma sincs sem az eredeti verzióról, sem a Manson-féléről, de valahogy csak végigőrölték a B'estival örökzöldjének számító szintipop-slágert (szombat este Pink is bevitte műsorába).
Volt még mObscene, Rock Is Dead és Dope Show, a ráadásban pedig fehér papírfecnikkel díszített Beautiful People, de mindezzel együtt is alig 70 perc volt a koncert. Manson a fesztivál legközvetlenebb sztárja volt koncertje alatt, perceket töltött a biztonsági korlát mellett a rajongókkal pacsizgatva, míg más előadók legjobb esetben is csak elszaladtak a nézők mellett.
Showelemekről látványos díszletek hiányában ő maga gondoskodott: többször letolta bőrgatyóját, elővillantva hófehér seggét, a Just a Car Crash Away alatt pedig a földön vonaglott, teljes révületben. A
visszafogott obszcenitást
leszámítva azonban semmi olyan nem történt, amire az erkölcscsőszök vagy a fanatikus hívők felkaphatták volna a fejüket.
Az új album Mansontól teljesen szokatlan módon a szerelemről szól, persze a sajátos nézőpontjából, ahol a szerelem a szenvedéssel válik egyenlővé. Ennek megfelelően a dalok ritmikája is lelassult, koncerten kevésbé ütősek.
A Just a... ballada (furcsa ezt a szót egy Manson-dalra használni) így is személyes csúcspont volt: Manson teljesen őszintének tűnt, amikor a mindent felemésztő, kínzó szerelemről énekelt. A Beautiful People papírfecni-esős záróakkordjai sajnos túl hamar jöttek, így az az érzés maradt, hogy ez csak a fele volt annak, ami lehetett volna.
Ez a felemás érzés a teljes fesztiválra is ráragadt: a kitűnő szervezés és a zavaró koncepció (a legzavaróbbak: éjféli záróra, szegényes járulékos programok, alternatívák hiánya, éjszakai közlekedés) elegye az, ami miatt fogalmam sincs, hogy jövőben ismét ott leszek-e a B'estivalon – ha egyáltalán a jövő évben is gondolkodik az Emagic Entertainment.
A fesztivál hivatalos látogatottsági adatai: péntek – 15-16 ezer, szombat – 13-14 ezer látogató, vasárnap – 20-21 ezer látogató. Saját becslésünk szerint (amelyet több forrásunk is reálisnak tartott) a rendezvény három napja alatt összesen körülbelül harmincezer látogatója volt a fesztiválnak.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!