Körkérdés: miért nincsenek viccek Markóról?
összeállította:B. D. T. 2006. szeptember 25. 12:39, utolsó frissítés: 12:04Az első felelős természetesen maga Markó Béla. Van valami a viselkedésében, ami kizárja a viccet, #b#lepereg róla#/b#, mint esőkabátról a víz, akárha impregnálva volna.
A körkérdés megfogalmazásakor abból a premisszából indultunk ki: a szövetségi elnökről nincsenek viccek. Tévedtünk.
Transindex: Miért nincsenek közszájon forgó, Markó Béláról szóló viccek, és karikatúrák sem igazán? Ha a nevetést a tabuk elleni védekező mechanizmusként fogjuk fel, miként lehet értelmezni ezt a jelenséget?
Ágoston Hugó: A kérdés jogos és fontos. Amióta a Transindex felkérése eljutott hozzám, nem hagy nyugodni: miért nem forognak Markó Béláról közszájon viccek a mi kis magyar nemzeti közösségünkben? A világban, világ nagy vezetőiről tele van viccekkel a sajtó és a folklór - gondoljunk Bill Clintonra vagy George W. Bushra, de akár Traian Băsescura -, csak mi vagyunk ebben is szegényebbek.
Mintha nem lennénk érdemesek arra, hogy Markó Béláról vicceink legyenek.
A kérdés jogosságából és fontosságából egyenesen következik, hogy meg kell találni a felelősöket. Az első felelős természetesen maga Markó Béla. Van valami a viselkedésében, ami kizárja a viccet, lepereg róla, mint esőkabátról a víz, akárha impregnálva volna vicc ellen. Talán túl komoly ez az ember, egyes hívei szerint nincsenek is karikírozható hibái.
Pedig tanúsíthatom, nagyon jó humorérzéke van, olyan is, ami az intellektusból, és olyan is, amelyik az emberközelségből ered. Viszont remekül uralja ezt a tehetségét.
(Erre máris elmondok egy történetet, nemcsak tanúja, hanem szereplője voltam. A miniszterelnök-helyettesi irodában lefolytatott nyári beszélgetéseink egyikén megkértem, tehessem le a zakómat a szék karfájára.
El is mondtam erről egy anekdotát, amelyet Gálfalvi Zsolttól hallottam: Kohn a Knesszetben leveszi a zakóját, mire a parlament elnöke rászól: - Kohn, magának ki engedte meg, hogy ingujjra vetkőzzék? - Hát az angol királynő. - Az angol királynő!? Hogyhogy? - Hát amikor odalátogattunk, és a nagy melegben levetettem a zakómat, a királynő azt mondta, Kohn, ezt maga csinálja a Knesszetben, ne itt.
Szóval mondom Markónak a viccet, hallgatja nagy figyelemmel, szemében ott a sürgetés is, hogy minél tömörebben, de alighogy a végére érek, megszólal az íróasztalán a telefon; odamegy, felveszi, körülbelül három percig beszél, intézkedik, majd leteszi a kagylót, és csak miután ismét szembeér velem, neveti el magát szélesen: "ez jó!" Tehát
felfüggesztette a nevetést,
olyan figyelemreméltó tulajdonság ez, amelyet a román politikában alakíthatott ki magában a rá jellemző fegyelmezettséggel.)
Arról, hogy Markó Béla nem vált közszájon forgó viccek hősévé, tehet a közösségünk is. A felelősséget nem háríthatjuk egyetlen személyre, különösen, hogy ez a dolog a viccek hiánygazdaságának kezelésével benne van az autonómia-programunkban. (Súgják, hogy nincs - annál súlyosabb!)
Szerintem Takács Csabának, Frunda Györgynek és Kelemen Hunornak ki kellene adnia a feladatot a tagság felé: tessenek vicceket csinálni Markó Béláról!
A politikai viccekről tudnivaló, hogy sajátos genetikájuk van,
homályba vész, hogy kiről született meg egy vicc, s fogott utána heves lélékvándorlásba, amit mondtak például Disraeliről, most mondják Blairre.
Ilyen szempontból Bill Clinton volt a nagy újító, amolyan mutációs őssejt, ő külön eredeti vicceket gerjesztett már elnöki működése közben, de ne feledjük, hogy ehhez kellett egy - vagy több - Monica. (Kérdés: Hogyan szól az elnöki hivatalban a szűzleány meghatározása? Válasz: Az a lány, aki gyorsabban szalad az elnöknél.) Persze - inteném a fiúkat - nem kell formálisan eljárni a viccgyártásban (sem), könnyen a tartalom nélküli forma esztétikai és politikai vétkébe eshetünk.
Íme például egy vicc, amely nem illene Markó Bélára: Az elnök a pápával tárgyal, majd a teremből kijöve boldogan közli az újságírókkal: nagyon eredményesek voltunk, a vitás kérdések nyolcvan százalékában megállapodtunk. Kijön a pápa is, de lehangoltan, elkeseredve. - Nem elégedett, nem tartja jónak a nyolcvan százalékos eredményt? – kérdik tőle. - Nem, mondja a Szentatya, ugyanis a tízparancsolatról tárgyaltunk.
Tanácsként viccgenerátorhoz csak annyit mondanék, hogy a közéletnek is igyekeznie kell, ki kell termelnie a helyzeteket a humorra. A helyzet ugyanis maga az aktualitás.
A viccek alapvető ismérve, hogy rendkívül aktuálisak. Úgyszólván a lényegükhöz tartozik az aktualitásuk, ezért történik meg az, hogy - mint említettem - bizonyos helyzetekben
régi remekek időszerűsített változatai.
Elsősorban tehát "helyzet" kell, utána meg alkotó fantázia annak humoros megragadására, rátermettség a feszültség keltésére, majd annak feloldására (ez a vicc, a humor - egyik - lényege).
Egyetértek azzal, hogy a megállapodott demokráciákban kevésbé van alkalom elviccelődni vagy gúnyosan elironizálni politikusokon, hisz ott a közéletet nem kíséri annyi tét, annyi izgalom, annyi baklövés és annyi tabu.
Valamikor, a kommunizmusban, tudjuk, sokan emlékszünk is rá, a vicceknek amolyan szelep-szerepe volt - hírlett is, hogy maga a Szekuritáté terjesztette őket, volt egy külön ezzel foglalkozó ügyosztálya, hogy
a társadalmi elégedetlenséget valamelyest levezessék.
(Higgyük? Ne higgyük? Olyan intelligensek és szellemesek lettek volna a szekusok?)
Ma már mindenképpen másképp van, a politikai viccek jellege is megváltozott, az élük inkább fordul emberi gyengeségek, morális hibák ellen, mint zsarnoki hajlamok kifigurázására.
Visszatérve, jelentem a Markó Béla megviccesítésére létrehozandó bizottságnak, hogy alkotóan viszonyulva a felvetett problematikussághoz, igyekezve jó példával elöl járni, magam már előállítottam (adaptáció útján, nyilván, hogyan is másképp) egy ilyen történetet.
Így szól: Tavaszi áradáskor az RMDSZ vezetői elmennek vizet nézni, megállapítani, hogyan segíthetnének, mit tehetnének. Látják, hogy a megáradt folyó közepén egy őzgidát sodor a víz, a szegény állat kétségbeesetten küzd az életéért. Erre Markó Béla a vizen lépdelve bemegy a folyó közepébe, s kimenti az állatot. Mire Eckstein Kovács Péter odaszól Toró Tibornak: Figyeled, ez a Béla még úszni sem tud!
Most látom, hogy kissé elkalandoztam, talán túl komolyan vettem a körkérdés megszabta feladatomat. (Az elnök hatása?) Voltaképpen nem is válaszoltam a fő kérdésre. Talán csak annyit kellett volna mondanom: nem tudom. De hát ilyenek ezek a publicisták, ha nem tudnak valamit, úgy körüljárják és úgy megmagyarázzák, hogy a végén menthetetlenül cikk lesz belőle. Elnézést.
Bálint Ferenc: A politikai humor nem a kedvenc műfajom, és szerintem Erdélyben Gáspárikékon kívül nem is nagyon foglalkoznak mások ilyen jellegű humorral. Szóval, ha nincs Markós vicc,
Gáspárikékat kell kukoricára térdepeltetni.
Ami politikai témájú viccet hallottam, az rendszerint nyalás amerikai viccekből, annyi különbséggel, hogy például nem Bush találkozik az ördöggel, hanem Markó.
Úgy gondolom, ahhoz, hogy jó viccek szülessenek valakikről, ahhoz minimum államelnöknek, miniszterelnöknek kell lennie. Pártelnökökről ritkán születnek viccek, és miniszterelnök-helyettesekről pedig még ritkábban. A frakcióvezetők sem annyira nagy poénforrások, és az is ritka, hogy úgy kezdődjön egy vicc, hogy: megy az ügyvezető elnök és találkozik a nyuszival.
Ha valakinek az lenne a célja, hogy viccek szülessenek róla, ne romániai magyar politikusnak menjen, hanem rendőrnek.
Jakab-Benke Nándor: Azért vannak román viccek Markóról, mert az ő szemükben képvisel valamit. A viccek főszereplői mindig képviselnek valakit, akiket lehet szívatni. Móricka a hülyegyerekeket, a rendőr a rendőröket és a hatalmat, a székelybácsi a székelyeket, Kohn és Grün a zsidókat, Tasziló és Arisztid a kékvérűeket stb.
Namostmár, Markó a románok számára a magyarokat képviseli (ami - valljuk be – még mindig eléggé egzotikum a legtöbbjüknek), ráadásul politikus, ezért is tudom elképzelni, hogy több román vicc születik róla. A magyarok számára viszont egyfajta totemet képvisel, akit tabu kikezdeni.
Azaz nem tabu, mert sokan próbálják kikezdeni, de ezt halálkomolyan teszik. Vagy ha nem is halálkomolyan, akkor sem született vicc még belőle. Azt hiszem, hogy ahhoz hogy létrejöjjön egy vicc, létre kell jönnie egyfajta távolságnak. Nemcsak időben vagy térben, hanem egyáltalán.
Érdemes lenne megnézni, Tőkésről vagy Szász Jenőről
születnek-e viccek. Azt hiszem, Iliescuról sincsenek, túlságosan az általa képviselt valamiben élünk még. Ceauşescuról viszont már felszabadultan lehet mondani a vicceket (habár asszem, róla 89 előtt is voltak). Azonkívül meg talán Markó nem hagy magán támadási felületet, úgy értve, hogy nincsen valamilyen nagyon extrém feature-je (hibája), amit karikírozni lehet.
Nem túl mosolygós ember, akkor inkáb rajta se mosolygunk. Annyira nem izgalmas (mint pl. Băsescu, a kijelentéseivel, a tincseivel, a kancsiságával, a mindenével). A románok számára viszont talán a funny kiejtés lehet az egyetlen támadási felület, nekik Markó ettől érdekes, itt fogják meg. Tehát:
őt mi eléggé komolyan vesszük,
számunkra viccileg nem érdekes Markó (talán a nevén kívül), a románok számára igen, származása folytán.
Lengyel Erika: Ebben a kérdésben kizárólag a magam nevében mondhatok véleményt. Nem hallottam ezzel kapcsolatos tanulmányról, és azt hiszem, ahhoz sincs jogom, hogy olyan emberek nevében beszéljek, akik akár több órán keresztül folyamatosan jobbnál-jobb anekdotákkal képesek szórakoztatni a hallgatóságot, vagy akár újakat kitalálni. Szerintem őket kellene elsősorban megkérdezni, miért olyan kevés viccet hallani az RMDSZ elnökéről.
Szeretem a vicceket, csak sajnos legtöbbször másnapra már elfelejtem a legjobbakat is, és kimagasló viccmondói tehetséggel sem büszkélkedhetem. Azt azonban jól tudom, hogy
a legjobb viccek a diktatúrák ideje alatt születnek,
olyankor, amikor tilos szidni a rendszert, a vezetőt, amikor elégedettnek kellene lennünk, még akkor is, ha este a gyertyafény mellett írjuk a házifeladatot - na nem azért mert az annyira romantikus foglalatosság lenne-, amikor a legjobb találkahely a szinte üres élelmiszerüzlet előtti végeérhetetlen tej- vagy kenyérsor.
Ilyenkor próbálunk, próbálnak az erre alkalmas személyek frappáns megjegyzéseket tenni, burkoltan fogalmazni, ilyenkor rejtik sorok közé a lényeget, amikor az igazság kimondása komoly következményekkel járhatna. Gondolom, Ti is emlékeztek arra, milyen jó érzés volt vicceket mondani-hallani 89 előtt. Azokat a vicceket már rég elfelejtettük, arra az elégtételre viszont emlékszem, amikor egy anekdota kapcsán jól megmondhatták a véleményüket az emberek.
Arra vagytok kíváncsiak, miért nincsenek jó viccek Markó Béla szövetségi elnökről? Szerintem nem baj az, ha nincsenek politikai témájú anekdoták.
Ez azt bizonyítja, hogy véget ért a totalitarista rendszer,
s hogy közeledjek a témához, ami az RMDSZ-t illeti, itt bárki szabadon hangot adhat véleményének. Ebben az esetben, ebben a rendszerben azt hiszem, inkább a nyílt kritikának van helye, szó sincs a viccek tudatos visszaszorításáról.
Ez így van rendjén, ennek a műfajnak a művelését teljes mértékben a népi bölcsességre bíznám. A kutatók, a humoristák mondhatnák meg leginkább, hogy egy vicc vagy karikatúra alanya mennyire illeszthető be ebbe a műfajba. Valójában ők tudnának igazából válaszolni arra, hogy miért nincsenek a szövetségi elnök személyével kapcsolatos viccek, ami pedig a karikatúrákat illeti, azért találkoztam már néhány jól sikerült alkotással...
Zénó Tolerancia: Egy interjúban Antal Józsefet megkérdezik, miért nem mosolyog soha. Azt válaszolja: majd akkor mosolygok, ha lesz rá okom.
Béla a mi Jóskánk.
Hogy Markóról nincsenek viccek, az is valami? Miért nincsenek viccek azokról, akik abból élnek, hogy jóban legyenek Markó Bélával? Vagy miért nincsenek viccek például a Népújság csontig nyaló cikkeiről?
Én innen közelíteném meg. Markóról azért nincsenek viccek, mert ő maga nem teszi nevetségessé azokat, akik Markó-neurózisban szenvednek. Vagyis mert Markó nem hazárdírozik, amikor iróniáról van szó. Nem ironikus és passz. Másrészt azért, mert a politikai humort olyanok csinálják, akik
élceikkel inkább barátságosan hátbaveregetik Markót,
nem hogy, mint ami a dolguk lenne, kegyetlenül rámutatnának a Markó-paradigmára, túlzott óvatoskodására, a merevségre, hogy Markó inkább kortárs történelmi hősként él a köztudatban, mint élő kortársként.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!