A torkát szorongatta az ellenőrnek az agresszív utas
Sipos Zoltán 2006. június 02. 17:31, utolsó frissítés: 17:06A kolozsvári közszállítási vállalat szerint a „kontroll”-ok szelídek és megvesztegethetetlenek. A közfelfogás szerint ennek ellenkezője igaz.
Egy történet a sok közül
„(…) felültem egy lepattant huszonötösre, ami dugig volt emberekkel. Kivakartam a felén használt jegyet és próbáltam egyensúlyozni, hogy elérjek egy lyukasztóhoz (közben a busz közepén levő összecsatoló harmonika lyukain csepegett a sárlé a nyakamba). Persze a sok ember és a rázkódás miatt nem sikerült.
Egy szemüveges, jóindalatú, balfasz atyafi megsajnált és jelezte, hogy ő kilyukasztja nekem a jegyet. Oda is adtam neki, addig egyensúlyért küzdöttem. Visszakaptam a jegyet és zsebrevágtam. Pár másodperc múlva felbukkannak az ellenőrök. Már láttam, hogy nem stimmel valami, amikor piszkosul elkezdte nézegetni. És akkor én is látom, hogy a pasas (balfaszságból? beépített ember?) ugyanazt a felét lyukasztotta ki a jegyemnek, ami már egyszer megvolt.
Elkezd cirkuszolni, én meg magyarázom, hogy mi van. A jóindulatú(?) pasas is gesztikulál piszkosul, hogy ő volt, a többi ember is magyarázza készségesen, hogy félreértés áldozata lennék,
de akkor megállt a busz.
A kontroll megragadta a karomat és lerántott, otthagyva az összes szemtanút a buszon. Én, nyugalmamat többé-kevésbé megőrizve elkezdtem sétálni elfele. És ekkor hátulról megragadott egy másik kontroll. Mint a filmekben, megfogta a karomat és megállított. Egy szembrebbenés alatt előjöttek, legalább négy embert számoltam meg.
Amikor elkezdem magyarázni, hogy mi is volt, akkor az egyik gúnyosan elkezd kérdezősködni: "mondjam lassabban? az állam nyelve nehéz önnek?". Ezt jobbnak láttam le se reagálni, próbáltam megint elindulni, de egyszerűen körülálltak, mint valami római falanx.
Nincs se pénzem, se buletinem, mondom.
Akkor hívják a zsandárokat – kapta elő az egyik a mobilját. Ez nem hatott meg, majd pont ő fog a Nokiáján csendőrt hívni. Az a pasas, aki leszállított, tudta, hogy mi történt, teljesen tisztában volt a történtekkel. Megkérdeztem hát szépen, románul tőle, miért csinálja ezt velem? Hisz látta, hogy mi történt.
Az ő dolga az, hogy büntessen, nem az, hogy az igazságot keresse – válaszolta. De akkor az egyik szabályosan tapogatni kezdte a hátsó zsebemet. És kirántotta belőle az igazolványt. És máris diktálta a nevemet. A szó szoros értelmében porig aláztak. 200 ezer lej, mondták. A pénzemet is kitapogatta. A régi cselt vettem elő, a százezer lejeset. De túl sokan voltak: nem érte volna meg nekik fejenként 25 ezer lejért korrumpálódni” – írja Nándika egy márciusi blogbejegyzésében.
„Az ellenőreink nem beszélhetnek csúnyán az utasokkal”
Könnyedén sikerül elintézni egy riportot a Kolozsvári Közszállítási Vállalattal (RATUC): csak annyit kell várakozni az iskolaépületből kialakított székhely puritán halljában, amennyi idő alatt az ember alaposan megbámulhatja a fénymásolt, a RATUC-ról és a Dor Transilvan néptánc-együttesről szóló cikkekből összedobott faliújságokat. Harsányan viccelődő alkalmazottak, kávéautomata és fapadok.
– A jegyellenőreink (az erdélyi magyar köznyelv átvette a román „control” szót, és „kontroll”-ként ejtik – szerk. megj.) nem beszélhetnek csúnyán az utasokkal, még akkor sem, ha azok sértegetik őket. Semmilyen provokációra nem válaszolhatnak – mondja Dărăban Ovidiu közlekedésbiztonsági felelős, akinek hatásköre – bár ő maga sosem volt ellenőr – többek közt a jegyellenőrökre is kiterjed.
Nem is motozhatnak
Az ellenőrök nem is érinthetik meg az utasokat, motozásról nem is beszélve; kérniük kell, hogy az utas igazolja magát – a rendőrséget vagy a csendőrséget kell segítségül hívniuk, amennyiben az utas megtagadja azt.
Egy ellenőrzés a „nagykönyv” szerint a következőképp néz ki: az ellenőr, miután igazolja magát, kéri a jegyet, illetve bérletet. Amennyiben az nem érvényes, igazoltatják az utast és elmondják az opcióit: kifizet helyben egy 20 új lejes plusz-illetéket (és erről számlát is kiállítanak), vagy pedig jegyzőkönyvet írnak az esetről.
A büntetés 100-150 lej közt mozog – 48 órán belül a minimális büntetés felét, tehát 50 lejt kell kifizetni. A jegyzőkönyvet fellebbezni lehet 15 napon belül: a vitás ügyekben a kolozsvári bíróság dönt.
A plusz-illeték kifizettetése jobb, mert gyorsabb a profit
Az ellenőrök rendszerint az első, plusz-illetékes megoldást ajánlják: ez az összeg ugyanis egyenesen a RATUC kasszáiba folyik, és nem mellékesen 50%-a az ő markukat üti – a jegyzőkönyv kiállítása azért nem túl kecsegtető, mert amellett, hogy macerás a sok papírmunka, a pénz az önkormányzathoz kerül.
Nagyon gyakori, hogy a fizetési felszólításnak nem tesznek eleget a blattolók, így a büntetést az önkormányzatok akkor hajtják be, amikor azok valamilyen ügyes-bajos üggyel a helyi hatóságokhoz fordulnak.
A közszállítási vállalatnak kimutatása sincsen arról, hogy a „jegyzőkönyvesek” mennyi pénzt hoznak a városnak; Dărăban szerint tavaly 33 ezer jegyzőkönyvet állítottak ki. Az összesen mintegy 48 ezer lefülelt blattoló közül a fennmaradó 15 ezer inkább helyben kifizette a plusz-illetéket, és így a RATUC mintegy 300 ezer lejt hajtott be rajtuk.
Nincs más: szükségből ellenőrök sokan
Kevés gyermek álmodik arról, hogy jegyellenőr lesz; és a felnőttek közt is elég kevesen lelkesednek ezért a szakmáért, amelynek társadalmi megbecsülését valószínűleg csak a szemetes, a sintér meg a strici múlja alul.
A kolozsvári ellenőrök egy része azok közül kerül ki, akik a néhai kolozsvári ipari létesítményekben dolgoztak, és nem kaptak semmi más munkát – mások ezt átmeneti foglalkozásként űzik: ahogy kerül valami jobb, azonnal felmondanak.
Ami a tanulmányokat illeti, a vállalat által megszabott minimum a 8 osztály plusz szakközépiskola, van azonban középfokú végzettségű, sőt, egyetemista is közöttük. Még pechesebb egyetemet végzettek is szakítgatnak jegyeket – ők érthető módon rendszerint nem maradnak sokáig a RATUC-nál.
Az anyázást meg kell szokni
A Dărăbannal való beszélgetés során kiderül, mostanra sikerült egy nagyjából állandó gárdát kialakítani; ennek ellenére megértéssel beszél azokról, akik otthagyják a vállalatot.
Ugyanis nem éppen kellemes foglalkozás ez: jó szót a legritkább esetben kapnak, hozzá kell szokniuk az anyázáshoz és a legkülönfélébb szívatásokhoz – mindezt tűrniük kell, mert nekik elvileg tilos válaszolni. Ráadásul eléggé gyakran fizikai bántalmazásukra is sor kerül – a szabályzat szerint egy ellenőr ekkor sem tehet mást, mint hogy segítségül hívja a hatóságokat.
Persze, mindezt csak elvileg – a vállalatnak eléggé kevés tapasztalata lehet arról, hogy a konfliktus-helyzeteket a gyakorlatban hogyan oldják meg a munkatársak: az utasok panaszait csak akkor veszik figyelembe, ha azok megfelelő módon bizonyítani tudják állításaikat. És tudjuk, hogy egy késésben levő utasnak nagyon ritkán van ideje és energiája arra, hogy tanúkat állítson elő egy-egy túlkapás bizonyítására.
“Lefizetni az ellenőröket? Ez mítosz”
Dărăban hevesen tiltakozik, amikor az ellenőrök könnyű megvesztegethetősége kerül szóba: állítása szerint a mendemondákat egyszer sem bizonyították. Arra az ellenvetésre, hogy hát egy-egy bankó zsebrevágását igen nehéz meggyőzően bizonyítani, elmondja, hogy náluk a szolgálatba lépő ellenőrök be kell számoljanak arról, mennyi pénz van pénztárcájukban; távozáskor a nap folyamán kiosztott büntetésekről szóló bizonylatokkal kell megindokolni minden plusz-pénzösszeget.
Sőt, az ellenőröket a nap folyamán szúrópróbaszerűen ellenőrzik – a csúszópénzt kifizető utas pedig felhívhatja a RATUC diszpécserét (430 874), aki aztán ráállítja a korrupt ellenőrökre az ellenőrző csoportot.
– Egyébként pedig a visszaéléseket igen gyakran ál-ellenőrök követik el – így Dărăban. Az ő tippje az, hogy az ál-ellenőröket kiszúrandó az igazolvány mellett egy, az igazi ellenőröknél mindig meglevő ellenőrzési felhatalmazást is kérjenek el, mielőtt fizetnének.
A riport részeként kértem, hogy mehessek járőrözni az ellenőrökkel: az elképzelés az volt, hogy az ebédszünetről kiszállingozó ellenőrök közül majd én szúrom ki a legígéretesebb arcokat. Ez nem jött össze: ők jelöltek ki két ellenőrt. A spontán események kizárása végett közvetlen főnökük, Stefănescu Adrian is hozzánk csapódott, ráadásul a belvárosban utaztunk 2 megállót, nem pedig a rizikósabbnak számító, lepattant IRIS-telepen.
Így is sikerült elkapniuk a kedvemért egy fiatal srácot. Minden a lehető legnagyobb rendben zajlott, a srác a legkevésbé sem ellenkezett; igaz, a plusz-illetéket sem fizette ki, hanem a drágább jegyzőkönyv-opciót részesítette előnyben.