Munkamánia: a fizetetlen túlórától a terápiáig
B. D. T. 2006. április 06. 17:20, utolsó frissítés: 17:04Azon kapod magad, besötétedett, #b#minden munkatársad hazahúzott#/b#, és te még mindig a számítógép előtt görnyedsz?
Lehet, csak épp belemerültél egy csevegőpartiba, vagy régóta halogatott, négyflekkes e-mailt írsz ezer éve nem látott haverodnak, vagy csak rakosgatsz, rendezgeted az munkaasztalod, vagy túlórázol, mert fizetnek, mint a katonatiszt.
Az utóbbi – vagyis fizetés fejében pluszmunka elvégzése – általában nem divat, hiszen nem is hívják túlórának, és
senkinek eszébe sem jut fizetni érte.
Külföldi tőkéjű cégeknél pedig megesik, hogy annyira szigorúan veszik a "ledolgozott munkaidő" fogalmát, hogy az alkalmazott azon kapja magát: tizenvalahány órája bent ül, ám ebből csak hetet írnak be a nyilvántartásba.
Ha a fizetetlen túlóra rendszeressé válik, jó úton haladsz affelé, hogy munkaalkoholista légy. Előnye: olcsóbb, mintha minden este elmennél kocsmázni. (A legköltségesebb és legkárosabb, ha túlóra után a munkatársaiddal a kocsmában melóról beszélgetsz.)
TÜNETEK
Napi 10-12 óra munka (esetenként több), pihenők nélkül – ha közben szünetet tartasz, csak a munkádra gondolsz, hogy mit hagytál éppen abba, hogyan oldod meg.
Később súlyosbodhat: álmatlanság, fejfájás, gyomorpanasz, magas vérnyomás, szívritmuszavar, állandó pánikérzet, depresszió. Egy leírás szerint az idő előrehaladtával a munkamániás egyre irreálisabb célkitűzéseket próbál megvalósítani,
Rambo-szerű magányos harcossá válik,
leépíti személyes kapcsolatait. A munka lesz mindennél fontosabb számára, de ugyanakkor már nem is jelent örömet.
A munkáltatók általában nem foglalkoznak azzal, hogy csökkentsék az alkalmazottak terhelését. Pedig a munkafüggők amellett, hogy valóban erejükön felüli munkamennyiséget vállalnak, és tökéletességre törekszenek, nem hatékony munkaerők:
azt hiszik, mindent jobban tudnak,
munkatársaiktól irreálisan sokat várnak el, rosszul gazdálkodnak az idővel, gyenge csapatjátékosok, ráadásul gyakrabban betegek.
Egyes szakemberek viselkedésterápiát és szabadidős tevékenységeket, sőt gyógyszeres kezelést ajánlanak, mások a megelőzésre esküsznek: vagyis még mielőtt kórossá válna a munkafüggőség, akár szakember segítségével is át kell alakítani életvezetési szokásainkat.
TIPPEK ÉS ELLENREFLEXEK
1. Az elvégzendő feladatok között sorrendet – de rugalmas sorrendet – kell felállítani. Mi értelme sorrendnek, ha úgyis felrúgható?
2. Új tevékenységet, állandó feladatot csak akkor vállaljunk be, ha egy ugyanannyi energiát és időt követelő, régi tevékenységgel felhagyunk. És ha nincs aki elvégezze, mert senki nem ért hozzá, ki más csinálná meg, ha nem ÉN?!
3. Több időt kell szánni az elvégzendő feladatokra, mint amennyi valójában szükséges – így ha valami közbejön, akkor sem leszünk időkrízisben. Az időkrízis viszont arra sarkall, hogy gyorsabban elvégezzük a melót.
4. Egyszerre csak egy dolgot szabad csinálni. Na és Napóleon?!
5. A munkatempó személyre szabott. Mielőtt nekifogunk valaminek, gondoljuk át, van-e elegendő energiánk az elvégzésére. Saját tempó szerint annak felmérésére, hogy van-e elég energiánk, nem marad idő.
6. Nem szabad se magunkat, se másokat nyomásnak kitenni – ne csak a munkát erőltessük mindenáron, hagyjunk időt a lényegtelennek tűnő, ám munkánkat segíthető körülmények feldolgozására is. Nyomás alatt nő a pálma.
7. Legyen szabály, hogy a munka minden eredményét el kell fogadni. A türelmetlenség, rohanás és a tökéletes munka hajszolása nem tesz jót. A stressz valójában egészséges alkotói feszültség.
8. Segítséget kérni tudni kell – ezzel elfogadjuk, hogy nekünk is lehetnek hibáink. Nem szép dolog másra hárítani a munkát, főleg ha tudjuk: úgysem fogja tudni olyan jól megcsinálni, mint mi.
9. A találkozók és megbeszélések között is tartsuk a kapcsolatot munkatársainkkal, ha nem megy másként, akár telefonon is. Saját telefonról munkaügyben telefonálni tiszteletreméltó, ezzel jelezzük a hívott félnek, hogy számunkra a munka a legfontosabb.
WELLCOME TO THE CLUB
A WIN (Workaholics International Network) The Workaholic Beacon című hírlevelében foglalt édi, önironikus önmeghatározása szerint: "Segítünk a munkaalkoholistáknak, hogy meglássák a fényt.
Felvilágosítjuk ezeket a bámulatos jómunkásembereket."
A site-on Dr. Workaholic válaszol, megnyugtat, hogy semmi gond, ha betartod az utasításokat – megrendeled a túlélőkészletet (lásd keretes írásunkat), sok humorral és öniróniával kezeled önmagad és öndiagnózisod.
A Névtelen Munkamániások (Workaholics Anonymous) az alkoholistákhoz és más szenvedélybetegségekben szenvedőkhöz hasonlóan világszerte önsegítő terápiás csoportokat hoztak létre – vagyis nyilvánvalóan
nagyon komolyan veszik a betegséget és önmagukat.
Európában csupán Németországban, Svájcban, Ausztriában, Franciaországban és Nagy-Britanniában vannak csoportjaik; az érintettek on-line a recoveringworkaholics group keretén belül érhetik el egymást.
Figyelem, a szakemberek véleménye nem minden esetben egyezik a cikkben kifejtett nézetekkel. Bármiféle öndiagnózisról kérje ki kezelőorvosának véleményét, hátha kiír egy kis betegszabadságot, így lesz ideje otthon maszekolni.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!