Kilépődíjat kaptak a nézők a Benajar tárlatán
Lőrincz Ildikó 2003. november 17. 11:39, utolsó frissítés: 11:33„Ha esik az eső és sár van, a frissen meszelt falhoz teniszlabdát ütögetni szigorúan tilos” – figyelmeztették a látogatókat Irsai László Zacsek, Koncz Árpád és Szabó Attila #b#kiállításán#/b# a Sapientia-EMTE alagsori galériájában.
Kortárs művészi technikák fura kis arzenálját felvonultató csapat a felelőtlen humor és a felhőtlen életöröm elkötelezettjei, ugyanakkor az élet komoly problémái (globalizáció, kisebbségvédelem stb) iránt is nagy empátiával viseltetnek. Jelszavuk (és a kiállítás címe is ez) a TOLERANCIA: merjünk kicsik lenni, hogy ne szorítson a glóriánk, szedjük ki a gerendát a szemünkből és merészkedjünk elő közhelyeink biztonságából.
A művészcsoport emblémája egy tolókocsiból kiszálló (nagyképűen:) antropoikon, (emberül:) pálcikaemberke, aki ilyenformán a művészi megnyilatkozásban és befogadásban rejlő csoda lehetőségét hordozza. Ugyanakkor minket, járókat, arra szólít fel csöndes elszántsággal, hogy: "Kelj fel, és láss!" – áll a kiállítást hirdető rövid leírásban.
A kiállító társaság nevét – Benajar – a „béna jár” kifejezésből véletlenszerűen – vagy semmi sincs véletlenül? – nyerte a számítógépes nyelvhasználat eredményeképpen. Tulajdonképpen a Hármasoltár (ne állj meg soha) az a mű amely az egész kiállítás szellemiségét tükrözi: a tolókocsijából kilépő ember a videó, a vetítő és a számítógép segítségével folyamatosan átjárja a triptichont, végtelenített ismétlődő mozgása saját határainak áthágása.
A kiállítók egyrészt a fogyasztói életforma mindennapjaiból indultak ki, ennek tárgyi világát használták fel olyan művekben, mint a Benajar Fashion kirakata, a Benajar Pizzéria Plusz/mínusz adagja, ám expanzionista műstruktúráikban a művészet és az élet, az esztétikum és a banalitás közötti éles határvonal fellazul, s ami marad, az kis üzenetekbe foglalható: „Ha esik az eső és sár van, a frissen meszelt falhoz teniszlabdát ütögetni szigorúan tilos”, „A zárt ajtók mögött c. akciót a tisztelt látogatók csak egyenként tekinthetik meg. Szíves megértésüket kérjük.”; „Ne fesd a falra a borsót, mert megjelenik”(merthogy az ördög falra hányt borsóból van…).
E kiállítás alkotói felszámolják a művész és a nem-művész közötti minőségi különbségeket. A legfőbb eszközük az irónia, mellyel a mindennapjaikba temetkező tömeg számára kézenfekvő és elfogadott értékeket bomlasztják, s rámutatnak olyan dolgokra, amik e pincéből kijövő kolozsváriakat megváltoztatják még a városukhoz fűződő viszonyukban is (I love Napoka, Padok), hiszen ki tudta azt, hogy Kolozsvár főterének kanálisfedői „Kolozsvár Városi Vízművek”-szerű magyar nyelvű feliratokkal vannak ellátva?
Szabó Attila kérdésünkre e kiállítás kapcsán a következőket vallotta: Ez a kiállítás a Minimum Party alkotótáborok szellemiségét őrzi. Azért nem Minimum Party, mert ezúton szeretnénk jelezni a nyilvánosság felé, hogy nyitottak vagyunk új ötletekre is. Így aztán inkább a névtelenséget vállaltuk. Benajar – ez az egyik munka címe, amit végül mindannyian felvállaltunk, mivel azt tartjuk, hogy nem a művész alkotja a művet, hanem a mű a művészt.
Irsai László Zacseket a toleranciáról és e kiállítás alapjául szolgáló ötletekről kérdeztük: A tolerancia mindenütt ott van, elsősorban bennünk hármunkban, hogy egymást toleráljuk. Ebből nagyon-nagyon sok tolerancia jött ki, ami ebben a térben lebeg. Ötlete mindenikünknek volt és közösen dolgoztuk ki azokat, emellett vannak külön-külön létrehozott munkák is. Az egész folyamatosan alakult, nem volt egy előre kigondolt koncepció, amit követni kellett volna.
A harmadik kiállítót, Koncz Árpádot már a hely adottságairól faggattuk: Nem annyira a helyhez fűződnek az itt megvalósuló ötletek, hanem inkább belehelyeztük azokat az itt adódó térbe. Például az Égi és földi szerelem oszlopa pontosan beleillik a környezetbe, annak ellenére, hogy nem ide volt kitalálva. Mindezek mellett itt olyan technikai adottságokkal is számolhattunk, amire nem is számítottunk. Ott volt az a rengeteg képernyő, amelyekhez nem volt számítógép – de így is hasznosítani tudtuk.
„A főleg konceptuális és pop-art jellegű munkák olyan élet- és művészetszemléletet tükröznek, ami egyfelől szokatlanul és provokatívan bármihez hozzá mer nyúlni, másfelől az egyént alárendeli a közösségi létformának: a személy szabadságát énekli meg, kórusban.” – fogalmazta meg véleményét e kiállítás kapcsán az egyik befogadó.
Az új kiállítótér lehetőségeit ötletesen feltáró tárlat három napig (nov. 14-16) tartott nyitva. Maga a kiállításról való távozás is gesztusértékű volt: a kilépők „kilépődíjat” vehettek át egy olyan számla kíséretében, amelyben önmaguk reakcióját számolhatták el.