A menhely a sértettek végső lehetősége
kérdezett: Sipos Zoltán 2003. október 28. 12:35, utolsó frissítés: 11:56Nyitottabb a társadalom, ami a családon belüli #b#erőszak#/b# témáját illeti, bár a menhelyet, tanácsadást nyújtó alapítványok még mindig egyik napról a másikra élnek. Bodrogi Éva, az Artemis Alapítvány pszichológusa nyilatkozik.
– Az Artemis többek között a családon belüli erőszakkal foglalkozik, menhelyet működtet az áldozatok befogadására. Szerintetek mi minősül családon belüli erőszaknak?
A családon belüli erőszak röviden az élettárs-partner-rokon rendszeres bántalmazását jelenti. A hangsúly a rendszerességen van. Az erőszak azonban nem feltétlenül fizikai – lehet lelki, szexuális jellegű, vagy az áldozat rendszeres kifosztása is.
– Hogyan működik a kapcsolatfelvétel?
Az áldozatok általában betelefonálnak, utána személyesen is eljönnek egy előzetes interjúra, amikor elmondják a helyzetüket. A menhelyet végső lehetőségként ajánljuk, ha már nem lehet rokonokhoz vagy ismerősökhöz menni. Azonban amikor már menhelyet kérnek, már kipróbálták az összes ilyen lehetőséget: az agresszor általában keresi őket, megfenyegeti azokat, akiknél laknak, és így már nem vállalják őket.
Mindig várólistára kell felírni a menhelyre szorulókat, úgyhogy csak 3-6 hónapig szoktak a családok nálunk lenni. Attól függően, hogy a helyzetük hogyan alakul, kérhetnek hosszabbítást hat hónapnál tovább, csak legyen indokolt a kérés. A nők magukkal hozhatják a gyerekeket, de a gyerekek nem jöhetnek magukra – a menhelyünk nem gyermekmenhely.
– Bárhonnan jöhetnek hozzátok az országból?
Igen, de a legtöbben Kolozs megyéből érkeznek. Más civil szervezetekkel is együttműködünk, melyek ilyen menhelyeket működtetnek, úgyhogy ügyfeleink közül sokan más megyékben kapnak menedéket. Két esetben helyezzük el őket megyén kívül: ha nálunk nincs hely, és a nő hajlandó a gyerekekkel együtt elköltözni egy másik városba, a másik helyzet az, amikor annyira veszélyben érzi magát, hogy még egy városban sem tartózkodna agresszorával.
– Előfordult már, hogy férfi kért menedéket nálatok?
Igen, de ez nagyon ritka: általában idős emberek, akiket fiuk vagy más családtagjuk bántalmaz.
– Konkrétan mit tudtok nyújtani annak, aki hozzátok fordul?
Ideiglenes menhelyet: szállást, alapélelmiszereket, pszichológiai, illetve jogi tanácsadást. Ha szükséges, akkor pályaorientációban vagy munkahely-keresésben segítünk, háziorvost keresünk nekik, elkísérjük őket a törvényszékre. A menhely azonban nem börtön, célunk, hogy ügyfelünk folytatni tudja mindennapi életét, továbbra is járhasson munkába, a gyerekek óvodába, iskolába.
– Hogyan látod a múltat és a jövőt?
Sokat fejlődtünk 1998-99-es indulásunk óta. Akkoriban még magával a témával szemben is nagyon ellenálló volt a társadalom, az intézmények, illetve a törvényhozás. Az ügyfelek is sokkal súlyosabb ügyekkel fordultak hozzánk, mint ma. A nők most már általában nem várják ki, hogy odáig romoljon a helyzetük, hogy a verés miatt tartós orvosi kezelésre szoruljanak, mielőtt hozzánk fordulnának. Sőt, az is előfordul, hogy csak tanácsot kérnek. A tabu oldódott, úgy érezzük, az emberek egyre inkább bíznak bennünk.
Bővült a mi tapasztalatunk is – sokkal jobb az együttműködés a gyermekvédelmi szervekkel, a rendőrséggel, a törvényszéki orvostani intézettel, az ügyészséggel. Bár még most is adódnak konfliktusaink amiatt, hogy különbözőképpen közelítünk meg egy-egy esetet, de már vannak kommunikációs lehetőségeink.
Most nagy lépés a családon belüli erőszakról szóló törvény. Ugyan nem értünk egyet a jogszabály végrehajtási utasításaival, melyek szabályozzák, hogyan kellene kinézzen és működjön egy menhely, de ez remélhetőleg megváltozik. A törvénnyel esélyünk lehet arra is, hogy állandó támogatást kapjunk az önkormányzattól – ennek nagyon örülnénk, mert ez folytonos működést biztosítana, olyan anyagi biztonságot, amivel nem kéne félévente bezárnunk.
Most például csak félgőzzel dolgozunk. Nincsen anyagi fedezetünk az ügyfélfogadásra – az erre szánt pénzalap elfogyott, az új pályázat pedig nem jött össze. Ennek ellenére hetente egyszer, négy órán keresztül fogadunk ügyfeleket – ez már a harmadik alkalom, amikor teljesen fel kellene függesszük tevékenységünket pénzhiány miatt. A menhelyet még egy hónapig tudjuk finanszírozni – ha nem jön be újabb támogatás, kénytelenek leszünk azt is bezárni.
-Mondtad, hogy a családon belüli erőszak-törvény utasításai szerintetek változtatásra szorulnak. Mi a gond az utasításokkal?
A törvény nem kötelezi a helyi-megyei tanácsokat, hogy női menhelyeket hozzanak létre. A másik az, hogyan kellene kinéznie szerintük egy menhelynek: ők ezt egészségügyi szemszögből közelítették meg, így inkább szanatóriumhoz hasonlít, mint menhelyhez. Nem értetik, hogy a menhelyen legfontosabb a biztonság. Az utasítások szerint például a menhelyek címe nem lehet titkos: családja meglátogathatja a bentlakót. Jó, tilos az agresszorok látogatása, de kérdés, ezt hogy lehet ellenőrizni. Ráadásul, ha menhelyek címe nyilvános, akkor semmi garancia arra, hogy az agresszor nem fogja az ottlakókat az utcán elkapni.
A másik a személyzet: rengeteg orvos lenne egy menhelyen, szociális munkások és pszichológusok pedig csak mellékszerepet kapnának. Szerintünk, ha valaki ilyen helyzetbe kerül, még nem jelenti azt, hogy fizikailag beteg.
-Mit tudtok ügyfeleitek utóéletéről? Fel tudjátok mérni, hogy hány esetet sikerült megoldanotok?
Több, mint 1200 kliensünk volt, de utóéletükről nem tudunk átfogó képet alkotni: ez eleve nehezen mérhető fel, ráadásul erre nincsenek anyagi- és humánerőforrásaink. Vannak olyanok, akik időnként maguktól jelentkeznek, így róluk tudjuk, hogy hol vannak, mit csinálnak. Mások – bár már nem a menhelyen élnek – visszajárnak tanácsadásra. Rólunk többet tudunk. A többiekről csak feltételezni tudjuk, hogy megoldódott a helyzetük. Viszont olyanok is akadnak, akik visszatérnek vagy azért, mert nem sikerült szakítani a régi, erőszakos partnerrel, vagy egy olyan partnerrel kezdenek új életet, akiről kiderül: ugyancsak erőszakos.
-Fel tudnád vázolni a családon belüli erőszak áldozata, illetve az agresszor robotképét? Milyen szerepe a szociális körülményeknek?
A szegény családoknál gyakoribb a családon belüli erőszak, de nem az anyagi háttér ennek az oka, ez csupán felgyorsítja és felerősíti azokat a stresszhatásokat, frusztrációkat, melyek erőszakhoz vezetnek. Elsődlegesen az alkohol-fogyasztást, illetve a munkanélküliséget lehet megjelölni a családon belüli erőszak okaként.
Értelmiségi vagy jobb anyagi helyzetű családokban szintén előfordulhat – de ebben az esetben ez a nemi szerepekhez kötődik. Ha mindkét fél meggyőződése, hogy a nő szerepe otthon maradni, gyerekekre vigyázni, a férjet úrként kezelni, és a nő emellett dolgozni szeretne, akkor könnyen kerülhet konfliktusba saját magával. Ez érzékennyé teszi a férjével szemben, aki ráerősít, hogy „neked ez vagy az lenne a dolgod”. És ekkor már nem partnerségről és egyenlőségről szól a viszony, hanem a férfinek jut a kontroll-szerep a családban. Ilyenkor nő meg az erőszak kockázata a családban.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!