Helyzetjelentés a 22-es ideológiai zűrzavaráról
Bányai Péter 2003. szeptember 26. 15:45, utolsó frissítés: 15:39#b#Mi a súlyosabb?#/b# Az, hogy Romániában működik egy félfasiszta párt és hű házisajtója, avagy az, hogy az ún. "legdemokratikusabb" hetilap megszokott hangvétele egyre gyakrabban keveredik gyűlölködéssel, magyar- és idegenellenes szövegekkel?
Magyarország és a magyarok Románia valamint a román nemzet ősellenségei
– ez derül ki a hírneves hetilap, a 22-es 700. önmagát ünneplő számából. A lap a jubileumi kiadásban bebizonyította: szerkesztői tolerálják, eltűrik, netán elnézik, ha egyes szerzőiken kezd elhatalmasodni a mindenki másban ellenséget látó politikai üldözési mánia (lásd: bizonyító idézetek [1].)
Ha pedig egy olvasó levélben akarna tiltakozni a gyűlölködő hangvételű írások miatt, a szerkesztőség inkább a xenofób húrokat pengető szerzőjét védi, a válaszadás jogát visszautasítja. [2] Antiszemita jellegű olvasói levelet viszont minden további nélkül (esetleges kommentár, további elhatárolódás hiányában) közöl a lap [3].
A hetilap kiváló, és racionális elemzések, esszék mellett sokszor ugyanabban a számban publikál magyar- és/vagy zsidóellenes kitételeket tartalmazó cikkeket, avagy szélsőjobboldali "történészi" zagyvaságokat. Ráadásul az antiszemita vagy magyarellenes elmélkedések EU- és NATO-ellenes gyanakvással keverednek e cikkekben.
A durván történelemhamisító, primitív módon antikommunista, szélsőjobboldali szövegekről nem könnyű felelős módon eldönteni, hogy a szerző és szerkesztő szándékosan tájékoztatja félre az olvasókat, avagy elemi tudatlanságról és nemtörődömségről van szó [4].
Mivel az igényes elemzéseket, publicisztikákat, mértékadó irodalmi kritikákat, érdekfeszítő, időnként tabutémákat feszegető interjúkat összekeverik a kétes színvonalú, uszító cikkekkel, a gyanútlanabb olvasó szemében hihetővé, elfogadhatóvá teszik az összeesküvés-elmélettel átitatott eszmefuttatásokat is.
A lap és szerkesztői a hajdani ellenzékiség,
a töretlen demokratizmus és nyitottság nimbuszát felhasználva a hátsó ajtón csempészik be a Romania Mare és Corneliu Vadim Tudor retorikáját és eszmerendszerét is (a liberális, demokratikus eszmékkel! párhuzamosan) és a gyanútlan olvasó előtt így lesz hitelessé a paranoid eszmefuttatásokkal tűzdelt egyveleg.
Félreértés ne essék, mennyiségileg a liberális, demokratikus eszméket tükröző, higgadt szövegek, elemzések vannak túlsúlyban – a fasisztoid, idegengyűlölő kitételek ritkábban, de rendszeresen jelennek meg.
A szélsőjobboldali eszméket propagáló cikkek kis mértékben vannak jelen a lapban, de így is terjesztik ezt az eszmerendszert, bizonyos értelemben hatékonyabban és hitelesebb módon, mint a Romania Mare. Hiszen a naivabb és főleg fiatalabb olvasó ilyesfélén is gondolkodhat egyik-másik cikk megítélésékor: "Hát, ha a 22-es szerint is az írják, hogy..., akkor C. V. Tudornak részben legalábbis mégiscsak igaza van".
Minderre példaként Ilie Serbanescu publicisztikáira érdemes felfigyelni.
A lap mindehhez olyan neves,
ellenzéki értelmiségiek nevét használja fel, akik szerkesztőbizottsági tagokként nem kizárt, hogy csupán azért nem tiltakoznak a lapban meg-megjelenő Nagyrománia-szerű szövegek ellen, mert talán maguk sem olvassák a lapot. Nem hinnénk, hogy például Sorin Antohi történész, a Közép-Európai Egyetem rektora, Doinea Cornea ismert ellenzéki személyiség, Mihnea Berindei vagy Stelian Tanase politikai elemző örvendenének, hogy az általuk pártolt lap xenofób gondolatokat közöl.
Külön dilemma ez a megfontolás: mi bizonyul súlyosabb helyzetnek? Az, hogy létezik egy félfasiszta párt és az ahhoz mindenben hűséges házisajtó, avagy az, hogy az ún. "legdemokratikusabb" hetilap kiváló, vagy legalább tisztességes szövegek publikálása mellett, természetesen civilizáltabb, elhomályosított megfogalmazásban, de egyre gyakrabban teret ad a PRM üzeneteinek? Minden országban működik szélsőjobboldal, létezik ilyen párt és sajtó is, de tudtommal sehol sem szerkesztenek "demokratikus és nyugatbarát" hetilapot, amely tolerálja az intoleranciát.
További kulcskérdés, hogy a 22-es esetében vajon véletlenek szerencsétlen egybeeséséről van szó? Vagy csupán felületességről? Sajnos, bizonyíthatóan nem. Ugyancsak nyugtalanító, hogy amint a lap részletes szövegelemzéséből kiderül, következetesen végigvitt, töretlen folyamattal állunk szemben.
Bizonyos uszító írások 10 évvel ezelőtt meg se jelenhettek volna, később már igen, ám finomítva, cenzúrázva. Régebben e téveszméket terjesztő cikkek ellen tiltakozást lehetett közölni az olvasói levelek között, de lassan ez a lehetőség is megszűnik. Az irány világos. (Hozzá kell tennünk, hogy mára a 22-es és szerkesztői elértek egy olyan határhoz, amelynél tovább nem mehetnek, és nem is akarnak.)
___________________________
A Serbanescu-logika és a 22-es fejlődése
[Bizonyító idézetek 1.]
"Budapest régóta bögyében levő szomszédját nehéz helyzetben találja, így hát most a fejére koppint. Ez már annyi, de annyiszor megtörtént korábban, függetlenül attól, hogy e két szomszéd országban milyen rezsim működött, és függetlenül attól is, hogy bal- vagy jobboldali kormányok voltak hatalmon."
Így kommentálta Ilie Serbanescu, a 22 állandó szerzője, gazdasági kolumnistája a szóban forgó, júliusban megjelent ünnepi lapszámban azt, hogy júliusban Juhász Endre, a magyar EU-csatlakozás főtárgyalója arra kérte az Uniót, Magyarország is vehessen részt a Romániával folytatott csatlakozási tárgyalásokon.
Érdemes hosszabban is idéznünk a gazdasági publicista cikkéből, melynek címe: Magyarország elvárásai kipenderíthetik az RMDSZ-t a kormányzati helyzetből!
"Ha még van egy csepp büszkeség Bukarestben a nemzetközi közösséggel szemben – nem szabad engedni a budapesti zsarolásnak. (...) Amennyiben Magyarország vállalja a szakadást, Romániának készen kell állnia szembenézni ezzel a helyzettel.
Bukarestnek világosan az Európai Unió tudomására kell hoznia, hogyha az elfogadja Budapest igényét – amely egyébként ellentétben áll az EU és Magyarország kötelezettségeivel, akkor Románia a következményekre való tekintet nélkül véget vet csatlakozási tárgyalásainak. Bukarest fenyegetésének világosnak és egyértelműnek kell lennie.
Budapestnek tudnia kell, hogy ha Románia csatlakozása az Európai Unióhoz már nem csupán a saját teljesítményétől függ, hanem megakadályoztatik Magyarország által, Bukarest visszavon minden privilégiumot, amit a romániai magyar kisebbség elért, mind kormányzati részvétele révén a Demokratikus Konvencióval és a Demokrata Párttal alkotott koalícióban, mind a PSD-kormánnyal történő együttműködése révén. Azoknak, akik ha odaadod a kisujjadat, és az egész karodat akarják, nem kell nyújtanod semmit!
Akárhogy is nézzük, Budapest lépése, amely teljes mértékben beleillik abba a politikába, amelyet ez az ország folytatott Romániával szemben egész történelme folytán, nem remélt választási segítsége lehet a Nagy-Románia Pártnak" – summázza egy mondatban Serbanescu cikke végén a több száz éves román-magyar viszonyt.
Serbanescu tehát ősellenséget lát
Magyarországban és a magyarokban, amely független a történelmi kontextustól, politikai helyzettől, kormányoktól. Hát, ha függetlenül mindezektől, akkor egyetlen magyarázat marad, a magyarok "genetikailag" románellenesek, és kész. Ez az okfejtés – ha nem tévedek – fasisztoid jellegű.
Serbanescu a lap állandó publicistája. Elemzéseinek mintegy háromnegyed részében gazdasági kérdésekkel foglalkozik, a szövegek fennmaradó részében a fentebb részletezett gyűlöletbeszéd EU- és NATO-ellenes gyanakvással, összesküvéselmélet-gyártással keveredik.
Jó példa erre a 2001. októberben írt, Zavarosban halászók című cikke (22, XII. évfolyam, 22. szám), amiben a következő megállapítást olvashatjuk: "Nem ez az első eset, amikor Budapest és Kisinyov egyesített támadást intéz Bukarest ellen, csakis azért, hogy a külföld előtt bizonyíthassa: Romániának állandóan baja van szomszédjaival! Nem is szükséges megemlítenünk, a NATO- és EU-csatlakozás előfeltétele, hogy megoldjuk a szomszédjainkkal a problémákat."
A szerző úgy kapcsolja össze az Orbán-kormány tagjainak akkoriban sűrű erdélyi látogatásait és Moldova Köztársaság románnyelv-ellenes intézkedéseit, mintha nem tudna, vagy inkább nem akarna tudni arról, hogy a két ország kormánya szinte nem is tartja egymással a kapcsolatot, hiszen teljesen eltérő történelmi helyzetben kellett boldogulniuk.
Hasonló, hol magyar-, hol idegenellenes nézeteit
Serbanescu korábban az egyik legnagyobb példányszámú napilapban, az Adevarulban fejtette ki. 1998-ban szinte egész oldalas cikkben figyelmeztette az Adevarul hasábjain az "igazi" románokat, hogy az RMDSZ kormányban való maradásának egyetlen oka Erdély Magyarországhoz való csatolása. Megjegyzem az "igazi románok" kifejezést (vagyis azok, akik "nem adják el az országot") Corneliu Vadim Tudor és a Nagy-Románia Párt gyűlöletbeszéd-szótárából kölcsönözték.
Ebben az öt éve írt cikkében sűrítve jelent meg az összes, újra és újra hangoztatott "mumus": a szándékosan Erdélybe "irányított" magyar befektetések, az önálló egyetem, a szeparatizmus, a föderalizmus, Erdély fejlettsége, a zsarolás, valamint, hogy Magyarország Romániánál hamarabb csatlakozik mind a NATO-hoz, mind az EU-hoz.
Úgy gondolom, nem az a legfőbb gond, hogy Serbanescu őszintén gyűlöli a magyarokat (ez szíve joga), hanem az, hogy ilyen írásait évről évre egyre szabadabban közzé is teheti ezt a 22-es hasábjain.
1991-92 körül csak gazdasági jellegű cikkekkel jelentkezett a 22-esben, magyarellenes cikkeit a kolozsvári Mesagerul Transilvan-ban jelentette meg heti rendszerességgel. Emiatt eleinte azt hittem, a két szerző között csupáncsak névrokonság áll fent. Tévedtem. Később már magyarellenes irányú írásai is feltűntek a 22-es hasábjain, de érdekes módon, a stílus afféle mérsékelt változata volt annak a Funar-féle szövegelésnek, amilyent Serbanescu annakidején a Mesagerul-ban közölt.
Ha jól emlékszem, figyelmeztettem Gabriela Adamesteanut, a 22 főszerkesztőjét e korábbi, Kolozsváron megjelent szövegekre. Elcsodálkozva válaszolta, hogy éppen ő "szelídítette, civilizálta" e szövegeket. Lehetséges, hogy egy idő után belefáradt? Vagy Serbanescu őt is meggyőzte? Tény, hogy szabad kezet kapott a 22-esben. Előbb erősen szelídítették szövegeit, aztán már kevésbé fogalmazták finomabbra, de még lehozták az ellenvéleményt is. Mára viszont ez a szerző sérthetetlen. Ez mégiscsak konzekvens fejlődés: eléggé rossz irányba.
Vajon azt sem veszi észre a szerkesztőség,
hogy – teljesen függetlenül magyarellenességüktől – e cikkek "üzenete" irracionális? Próbáljuk meg feltételezni, hogy mi magyarok tényleg a "románok ősellenségei" vagyunk, életünk fő célja a románság bosszantása. Mit tehetnek ők e szomorú helyzetben? Katonai erővel oldják meg a magyarok végső eltüntetését? Ez kivitelezhetetlen. Rendben.
Ez esetben az egyetlen lehetőség az önvédelemre: bejutni minden nemzetközi "klubba", a NATO-ba, az Európai Unióba azért, mert közismert tény, hogy az integrálódással minden ország lemond nemzeti szuverenitásának egy részéről is. Azaz ha Románia és Magyarország egyaránt nemzetek feletti szervezetek részei, akkor a magyaroknak is fékezniük kell mániákus románellenes tevékenységüket.
Ezzel szemben Serbanescu jelenleg az EU-csatlakozást, pár évvel ezelőtt pedig a NATO-belépést kifogásolja, valami fura, visszás logikával! Nem hallott volna a török-görög viszonyról sem? Hát azt nem mondhatni, hogy e két nemzet különösebben "szeretné egymást", de amióta mindkét ország NATO-tagállam, legalább súlyos konfliktus nem történt köztük. Mert nem történhetett.
___________________________
Mi ellen nem szabad az olvasóknak tiltakozni?
[Bizonyító idézetek 2.]
Serbanescu rendszeresen hangoztatott nézetei ellen többször tiltakozott Niculescu Tóni, az Nyitott Társadalomért Alapítvány volt EU-integrációs programigazgatója (jelenleg az RMDSZ EU-integrációs ügyvezető alelnöke).
Legutóbb olvasói magánlevélben, független értelmiségiként próbált reagálni az ünnepi számban megjelent Serbanescu-elemzésre:
"Ilie Serbanescu egyértelműen magyarellenes megnyilvánulása kapcsán kérdem a szerzőtől és a lap szerkesztőitől: ha már muszáj ütnünk Magyarországon, miért kell ezáltal egyszersmind a csatlakozási tárgyalásokat megszakítani, azaz miért kell emiatt szenvednie Romániának, illetve a román állampolgároknak (beleértve a magyar nemzetiségűeket)?"
Adamesteanu asszony válaszában azzal utasította el a levél közlését, hogy az nem replika, mivel "nem veszi figyelembe munkatársunk, Ilie Serbanescu cikkének valódi tartalmát. Természetesen készek vagyunk közölni öntől bármilyen véleményt, ha az Juhász Endre kijelentéséből indul ki, illetve azt elemzi, ahogyan azt Ilie Serbanescu tette. És még van egy kérésünk: ne sértegesse lapunk szerzőjét."
Azaz Adamesteanu toleranciára szólít fel: nem lehet "megsérteni" Serbanescut azzal, hogy magyarellenes! Holott ez tény. Ezek szerint a magyar népet, mint olyat, pár havi rendszerességgel, magánvéleményként szabad ősellenségnek bélyegezni? De próbáljuk meg valahogy elmagyarázni Adamesteanu főszerkesztő asszonynak, hogy a cikk igazi tétje nem Juhász Endre magyar EU-főtárgyaló kérése, hanem más.
Sarkított hasonlattal élve
ez körülbelül a következőképpen fest. Képzeljünk el egy amerikai bűnügyi riportot, amelyben azt bizonygatják, hogy X lopott, gyilkolt, nemi erőszakot követett el. Tegyük fel, hogy a cikk közepe táján az újságíró arra a következtetésre jut, hogy X néger, tehát mégiscsak a Klu Klux Klan-nak van igaza, ezek a négerek naponta lopnak, ölnek, nemi erőszakot követnek el, tán agyon kéne verni mindet. És mondjuk, erre egy rasszizmust elítélő szervezet, vagy esetleg egy néger olvasó, vagy bárki odaszól a laphoz: "Mi ez az uszító, rasszista hozzáállás?"
Erre, az amerikai Adamesteanu azt válaszolná: "Munkatársunkat ne sértse meg! Ha a lopásról, gyilkosságról akar írni, mert hát a cikk innen indult ki, akkor bármit szívesen közlünk. Csak az állítólagos rasszizmusról ne essék szó!" Az efféle primitív általánosítások ("minden magyar revizionista", "Minden cigány lop", "Minden zsidó vagy komcsi, vagy bankár, és bármi áron rosszat akar nekünk") csak a szélsőjobboldali ideológiában fordulnak elő.
Gondoljunk az Auschwitzot túlélő zsidók lelkiállapotára. Érthető, hogy elfogultak. És mégis, megjelent-e valaha egyetlen olyan cikk zsidó publicista tollából, amelyikben a szerző a Serbanescu-féle logikát követné? Ilyesfélén: "Teljesen függetlenül a politikai rendszertől, legyen a kancellár, Hitler vagy Willy Brandt, nekünk mindegy, Németország minket ki akar irtani!"
___________________________
Az antiszemita jellegű olvasói levél
[Bizonyító idézetek 3.]
Niculescu Tóni olvasói levele tehát nem jelent meg. Ám a lap 706. számában (szeptember 16-22.) antiszemita olvasói levelet közöltek. Serbanescunak tehát nem lehet a magyarellenesség vádját felróni, mert az sértő volna – de a zsidó népet általában lehet sértegetni.
Az olvasói rovatban Mihai Stefan többek közt ezt állítja: "Az idegengyűlölet, a kisebbségellenesség, általános világjelenség, de egyetlen nemzet sem oly mértékben xenofób, mint a zsidóság." Nem semmi, mondhatnók. A magyarok, románok, lengyelek stb. antiszemitizmusa jóval mérsékeltebb, mint a zsidók magyarellenessége, románellenessége és így tovább. Tehát az antiszemitizmus csupán elkerülhetetlen reagálás a zsidók xenofóbiájára!
Idézzük tovább az olvasó okfejtését:
"Az 1917-es Októberi Forradalmat, az orosz polgárháborút és a kommunizmust a zsidóság támogatta leginkább."
Ez közismert klisé.
"A zsidóság hozatta meg a legtöbb fontos döntés a 2. világháború alatt, beleértve Amerika döntését, hogy belép a háborúba, az első atombomba létrehozását."
Nyilvánvalóan rosszalja, hogy Amerika beszállt a háborúba, és emiatt a hitleri birodalom összeomlott.
"Ezt a szerepet kevesen tanulmányozzák, s azt még kevésbé, azt, ahogy a zsidóság befolyásolta a náci párt politikáját."
Ez az első eredeti ötlete. Első olvasatra nehéz megérteni, pontosan mire is céloz, hisz mint a legtöbb neofasiszta publicista, homályosan fejezi ki magát. Talán arra gondol, hogy a zsidók felkérték Hitlert, legyen szíves már nekikezdeni kiirtásuknak, hogy a túlélők majd ebből anyagi hasznot szerezzenek, kárpótlást kérhessenek?
E kérdéseket a szerző szerint kizárólag nem zsidó szerzőknek lenne kívánatos tanulmányozniuk, mert a zsidókat részrehajlással vádolhatják, mert "érzelmi alapon állnak hozzá a kérdéshez". Nota bene, ez a Holokauszt után valóban érthető, bár ha komolyan vesszük az "olvasói levelet", feltételezhetjük, hogy a Holokauszt ötlete is a zsidóktól ered.
Mindeddig viszonylag sok antiszemita szöveget átolvastam. Az effajta publicisztikában eddig általában a Holokauszt minimalizálása, néha teljes tagadása volt használatos. Az mindenesetre szép munka, hogy a 22-es végre bedob egy új ötletet is – a zsidók befolyását a hitleri politikára.
Vajon mit érez a kiváló tudós, Andrei Oisteanu – aki többek közt az antiszemitizmus gyökereit, történetét kutatja – annak láttán, hogy az a lap, amely rendszeresen közli az ő cikkeit, vele egyenlő félként kezeli és egyszersmind megszólaltatja a legsötétebb antiszemitákat is?
___________________________
Összeesküvés-elméletek és történelem-hamisítás
[Bizonyító idézetek 4.]
Az összeesküvés-elmélet sokszor primitív kommunista-ellenességgel keveredik, amelyet a szerzők gyakran kínos tárgyi melléfogásokkal fűszereznek. Erre példa Bujor Nedelcovici regényíró A Securitate eredete című kétrészes esszéje (megjelent a 22-es 673., illetve 674. számaiban, az utóbbiból idézünk, 2003. február 4-10.).
A szerző előbb üdvözli Franco tábornok spanyolországi diktatúráját, mert "megmentette az országot a kommunizmustól." Talán nem ártana közölni a szerzővel, hogy a kommunisták is részt vettek a spanyol polgárháborúban, (bár ezalatt is többet foglalkoztak a "trockisták, és más elhajlók" elleni vadászattal), de a tét egészen más volt: polgári demokrácia, avagy diktatúra alakul ki az Ibériai-félszigeten?
Ugyanilyen alapon lehetne akár a 2. világháborút is a kommunizmus és az antikommunizmus küzdelmének tekinteni. Ezt az efféle szélsőjobboldali nézeteket hangoztató publicisták meg is teszik, gondolkodásukban az Szovjetunióval összefogó USA és Anglia a kommunizmus szekértolóiként jelenik meg.
"1929-ben a német parlamentben 100 szociáldemokrata (kommunista) képviselő volt, 107 nemzeti szocialista" – írja Nedelcovici. Vagyis a szociáldemokraták a kommunistákkal egyenlők! Közismert, hogy hála Sztálin bölcs utasításainak, Európa összes kommunista pártja számára a szociáldemokrácia volt az első számú ellenség. A fasizmus harmadrangúnak számított – addig a napig, amíg Hitler meg nem támadta a Szovjetuniót. Számos más ok mellett ennek a vetélkedésnek is köszönhető a nevető harmadik, Adolf Hitler nemzetiszocialista pártjának gyors karrierje. Azaz a német szocdem és kommunista párt, nem csupán két külön szervezet volt, de egymás ádáz ellenfele is e korszakban.
"Felmerül a kérdés, mi lett volna, ha akkor Németország szovjet köztársasággá vált volna?" – kérdi Nedelcovici az őt aggasztó számadatok alapján (megfeledkezve arról, hogy a német parlamentben más pártok is politizáltak, azaz távol állott attól a helyzet attól, hogy kommunista diktatúrát bárki bevezessen). Nem teszi hozzá szó szerint, de egyértelmű a következtetés: szerencsére Hitler megmentette Németországot, mint Franco Spanyolországot.
Az általános kommunista veszélyt továbbragozva a szerző szerint Kerenszkij cinkosságával (lásd életrajzi jegyzeteinket) kerültek hatalomra a bolsevikok Oroszországban, később Károlyi segítette hatalomra a kommunista köztársaságot alapító Kun Bélát 1919-ben Magyarországon.
Nem csupán hamis tényekről van szó, hanem torz, leegyszerűsítő világnézetről. Aki a cárizmust fel akarta váltani egy demokratikusabb, modernizált rendszerrel, illetve aki Magyarország függetlenségét, demokratikus átalakulását próbálta elősegíteni – azok csakis komcsik, vagy "komcsik cinkosai" lehettek.
Nedelcovici külön felhívja a figyelmet (ahogy a szélsőjobboldali lapokban szokás) Lukács György filozófus zsidó származására, sőt hozzáteszi, zsidó bankár volt az apja. Később azt állítja, hogy a filozófust a Kádár-rezsim ki akarta végezni (sosem akarta, még csak börtönbe se csukták), majd azt, hogy Nyugatra, Franciaországba szökött, és ott írta műveit. Ebből csak annyi igaz, hogy Lukács általában nem magyarul írt – de nem franciául, hanem németül. És főleg Nyugat-Németországban közölt. Kádárék valóban nem lelkesedtek műveiért. A Igaz, hogy Lukács emigrációban élt, de 1920, és nem 1956 után, és nem Franciaországban, hanem Bécsben.
Ezeket a tévedéseket bármilyen közhasználatban levő enciklopédiát fellapozva is ki lehetett volna igazítani, de meglehetősen nagy munka lett volna. Ugyanis csupán pár példát idéztünk, de minden második, harmadik mondatban szerepelnek durva kitalációk.
___________________________
Következtetések
A 22-est, úgy néz ki, nem szerkesztik, hanem csak írják, egyes szerzők bármilyen szélsőséges nézetekre felhasználhatják a lap hírnevét, a szerkesztők pedig a nimbuszt könnyűszerrel konvertálhatják a lapot támogató pályázati pénzekké.
A szerkesztés folyamatában teljes a következetlenség. Ugyanabban a lapszámban, amelyben Nedelcovi fentebb elemzett írása megjelent, közölték William Totok elmélyült, profi elemzését Ernst Nolte (lásd életrajzi jegyzeteinket) személyiségéről és szerepéről. Röviden, és leegyszerűsítve: a történész az újfasiszták ideológiáját támogatja történelmi okfejtéseivel, amely a fasizmust mint a kommunizmusra való reakciót úgy ábrázolja, hogy ezáltal félig-meddig fel is menti.
Nedelcovici pedig éppenhogy Nolte-ra hivatkozik, sőt, szinte csak őt idézi. Lényeges különbség viszont a két szerző között, hogy Nolte írásaiban nem hamis tényeket zagyvál, hanem a valós események összefüggéseivel, interpretációival manipulál rafináltan. A 22-es egyrészt közli az alapos elemzést Nolte veszélyes befolyásáról, és pár oldallal odébb Nolte gyengus tanítványának irományát is. Vajon hány olyan lap létezik a világon, amely ennyire toleráns lenne?
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!