A színház játszik velünk – és mi élvezni akarjuk
Blos Jáni Melinda 2003. május 01. 01:01, utolsó frissítés: 00:57A #b#Mediawave#/b# lassan olyan, mint a McDonalds: minden városban van belõle. Kolozsvári helyszíne a Tranzit Ház – és volt ott egy emlékezetes elõadás: az #b#Elõhívás#/b# a Bárka Színháztól.
Úgy tûnik, új "színházi intézmény" jött létre a Kolozsvári Állami Magyar Színház inkább kirekesztõ, mint befogadó kõfalaitól pár lépésre: a Tranzit Ház. Minden szakmabeli és érdeklõdõ, akit a vakáció nem vitt más tájakra, igyekezett belépõt szerezni a Bárka Színház második kolozsvári vendégelõadására (a Mulatság c. Mrozek-darab volt az elsõ).
Az sem maradt le teljesen az eseményrõl, aki jegy híján kint szorult: habár a színház nem szabadtéri mozi, de a Tranzit udvarán levõ ház falára kivetítve is követhetõ volt az elõadás a lassan szemerkélõ esõben.
Azok számára, akik bejutottak, valódi színházi élmény volt a Bérczes László rendezte Spolarics Andrea -- Szabó Márta játék. Az egykor Kolozsváron játszó Spolarics visszatérése kolozsvári színpadra a bárónõ szerepében igazi szolid erõdemonstráció volt.
A belépõt a Tranzit Ház-belsõ felismerhetetlenül átváltozott látványa fogadta: inkább viharvert vitorlára emlékeztetõ, esetlegesen felaggatott függönyök bugyra közt, bukdácsolva vergõdhetett el helyéig. Ezalatt fürdõköpenyben, félbemaradt sminkkel járkáló nõk üdvözlése: Jól ül? Nem láttak Bélát, egy kopasz fiatalembert fehér ingben? Fog látni fog ettõl a csúnya oszloptól?
A nézõtér a színpad két oldalán. Helyetfoglalva további értetlenkedéssel lehetett felülvizsgálni a díszletet: mi is lehet itt a csel, miért nem látható a nézõtér túlsó oldala? Elkezd mozogni a függöny, cibálják, tekerik, kihúznak belõle egy kötelet. Béla is elõkerül, õ klimpírozza az elõadás zenei aláfestését. Ez már az elõadás?
Ez már az elõadás és nem tudni, pontosan mikor kezdõdött. A függöny, amennyiben annak nevezhetõ föl- pontosabban lement, a nézõk bámulják egymást, a nõ járkál és beszél, az elején valószínûleg senki sem bír figyelni arra, mit mond.
A történet nem is annyira bonyolult: az ismerõs Kaspar Hauser-szerû történet a vadon talált gyermek emberré faragásáról. Amolyan anti-My Fair Lady. Egy bárónõ rábukkan egy disznóként röfögõ, sárban hempergõ lányra. Eldönti, komornát farag belõle, megtanítja beszélni és "civilizáltan" viselkedni.
A nevetéstõl hasát fogó nézõ annak lehet a tanúja, hogyan jut el a vad lány a "Nem Emily szól, a csengõ szól"-tól, az "Én, igen én", vagy a "Te, igen te" mondatig, addig hogy a tükörben sajátjaként ismerje fel arcmását. Mondhatni ennek a folyamatnak (mit vakító vakuvillanások szakítanak meg) a neve az Elõhívás. Emily átalakulásának ívét Csányi Vilmos etológus javallatai szerint hangolták.
A darabot, azaz A Bárónõ és a Komorna c. drámát, Michael Mackenzie írta, de, Bérczes a színészekkel közösen, a címet megváltoztatva dolgozta át. A rendezõ azt írja naplószerû eszmefuttatásában, a darab a színházról is szól. A szöveg elejére hozva értette meg igazán a Bárónõ zárómonológját: "Azért gyûltünk össze itt ma este, hogy…" .
A hallgatóság köszöntésével a darab egyben a "színházcsinálásról" is szólni kezd: "Mindaz, amit látni fogunk, demonstráció. Annak eljátszása, ami azelõtt történt, hogy bennünket meghívott a bárónõ erre az estélyre. Vagyis a Bárónõ (és a Komorna) tulajdonképpen színházat játszik nekünk" -- írja Bérczes.
A határvonalak átlépése azonban csak diszkréten provokatív: a színpadon levõk szemeznek a nézõvel, esetleg megkínálják bonbonnal. A nézõ zavarba jön ugyan, de nincs bevetve semmi kényszer, hogy "együttjátsszon".
Az egyik színházlátogató ezzel kapcsolatos élményérõl a következõképpen nyilatkozott: "Van egy elõadás, amibe ki-be járkál a fodrász, a díszítõ és a kellékes, de ez már egy másik elõadás, ezt nézem én, és ez már egy harmadik elõadás, melyet lopva és pironkodva azok néznek, akik velem szemben ülnek, õket meg én nézem.
Sõt a bárónõ és a komorna is beülnek egy elõadásra, de még idejében eszükbe jut, hogy õk a színészek. Kifele jövet a barátaimnak halkan megjegyzem, hogy én rettegtem egy kicsit, hogy nehogy véletlenül szereplõvé váljak. De õk leintenek. Ezek a modern darabok már csak ilyenek, provokálják az embert."
Az elõadás végén a képek elõhívása megtörténik, a színpad helyett valódi füvön almát rágva polgári nevükön, polgári hangjukon mutatkoznak be a színésznõk. Az almából a nézõknek is dukál, rágcsálva távoznak.