Lõttek az európai uralkodói családfáknak?
Gozner Gertrud 2003. február 14. 20:41, utolsó frissítés: 20:01Európai történelmünk három évszázada merõ kitaláció, a Karoling-dinasztia “leányálom” -- #b#Heribert Illig#/b# szerint tulajdonképpen 1706-ot írunk. Hogy kiknek állt érdekében az elképesztõ históriahamísítás?
Heribert Illig Európa-szerte nagy megbotránkozást okozó könyve, a Kitalált középkor Németországban immár 16 kiadást ért meg, és több tízezer példányban fogyott el. Az elmúlt év végétõl pedig idegen nyelven elsõként magyarrul is megjelent. Az, hogy elképzelje, háromszáz évet önkényesen toldottak be a történelembe, talán kevésbé megerõltetõ a pártközpontilag értelmezett és megírt történelemkönyveken felnõtt kelet-közép-európainak.
"Az 1991-re kidolgozott tézisem, amelyet azóta minden tudományos fórumon képviselek, röviden a következõ: az európai történelem VII., VIII. és IX. százada mûvileg beiktatott, minden valóságot és reális történést nélkülözõ idõszak. Ennek megfelelõen maradék nélkül törlendõ, majd az elõtte és utána lévõ történések közvetlenül, vagy kis eltéréssel összekapcsolandók. A kérdéses idõközt már ekkor pontosan behatároltam: a betoldott, vagy kitalált idõszak 614. augusztus végétõl 911. szeptember elejéig tart." -- íme az új elmélet rövid összefoglalója, a szerzõ szavaival.
Fiktív Károly birodalma
A hamisítás tétje nem kicsi, egész pontosan 297 év léte forog kockán. A 614 és 911 közti idõszakról van szó, ami hivatalosan egybeesik az Európai népek felemelkedésének korszakával. Ezt azt jelenti, hogy oda a virágzó Karoling birodalom eszménye, Nagy Károlyt is legfeljebb a fiktív jelzõvel lehetne ezután illetni. Az évekkel együtt eltûnik pl. a szláv birodalom, a szlávokról pedig kiderül, hogy nem egy nép, hanem szolgák -- sclavus (lat.) -- voltak. A gótok és a longobárdok, akárcsak a merovingok, sohasem léteztek, és a viking se volt egy vérmes nemzet, idejük nagy részét földjeik békés megmûvelésével töltötték.
Hogy sikerült mindezekre Illignek fényt derítenie? Lelkiismeretes rendszerelemzõként a számokból indult ki. Éspedig a XIII. Gergely pápa által megvalósított naptárreform tévesen véghezvitt, mégis hibátlanul mûködõ kiegészítései keltették fel a figyelmét. Ismert tény, hogy az i.e. 45-ben Julius Ceasar által bevezetett idõszámítás nem volt a legpontosabb, hiába iktatott be a naptárba szökõéveket, mégis 128,2 évenként egy napos késést okozott. Ez 1582-re, Gergely pápa idejére már komoly idõproblémává nõtte ki magát, amit azzal orvosoltak, hogy abban az évben október 4.-e után rögtön október 15.-e következett. Tehát 10 napot toldottak hozzá, holott a két naptárreform között eltelt 1627 év alapján -- ha 128,2 évenként tûnik el egy nap -- 13 (12,70) nap beiktatása lett volna szükségszerû. Ennek ellenére a naptár, köszöni szépen, pontosan mûködik, csak 4500 körül lesz szükség egyetlen nap beiktatására.
Illig úgy okoskodott, ez csak akkor lehetséges, ha a három napnak megfelelõ háromszáz év valahol kiesett a történelembõl. Most már csak meg kellett találni, hogy hol is van ez a fekete folt? A gyanút a hiányos Karoling-kori leletek, és a sorozatosan felfedezett oklevél-hamísítások a sötét középkorként elhíresült idõszakra terelték. És valóban, akkor mintha egy idõre a kultúra, a mûvészet és a tudomány egyaránt meghalt volna.
Középkori összeesküvés-elmélet
Az lehetne a következõ kérdés, hogy miért? Kinek állt érdekében egy ekkora svindli? Az összesküvés kiagyalójaként a szerzõ három korabeli, hatalmi pozícióban levõ személyt nevez meg: II. Szilveszter pápát, III. Ottót, és VII. Bíborbanszületett Konstantint. És hogy mi motiválta õket? III. Ottó -- német-római császár -- az ezredforduló császára szeretett volna lenni, és Nagy Károllyal egy dicsõ hõst is beszerzett magának. Konstantin bizánci császár a Szent Kereszt perzsák általi ellopását akarta eltusolni, a bekövetkezõ eseménytelenséget pedig a képrombolás korszakával magyarázta. II. Szilveszter a pápai állam legitimizálódását szerette volna kieszközölni.
A magyar történelem viszont csak nyerhet az ügyön. A Honfoglalás elõbbre hozásával egyértelmûbbé válik a hun-magyar kontinuitás, a köztes, kárpát-medencei avar birodalom léte pedig szertefoszlik. Az elmélet egyben igazolja a magyar krónikákat, amelyeket korábban "pontatlanságuk" miatt hanyagolt a történelemtudomány. Azon már meg sem lepõdünk, hogy Nagy Károly híján -- a vikingekhez hasonlóan -- a magyarok sem rabolták végig Európát.
Az elmélet fogadtatása történész körökben az elvárásoknak megfelelõ volt. Heribert Illig könyvérõl vagy nem hallott a szakma, vagy ha mégis, sarlatánnak minõsítik. Õ lett a történészek Danikenje, elméletére pedig rásütötték az "ténytagadó" bélyeget. Az általános tendencia az, hogy a témát agyonhallgatják, ami nem meglepõ, elég ha csak arra gondolunk, hogy Európa nemességének 80%-a Nagy Károlyra vezeti vissza a családfáját.
A szakma nem foglalkozik Illig állításival, kívülállónak tekintik, mivel nincs meg az akadémikus végzettsége. Az viszont tény, hogy a szerzõ könyvének tézisét azóta sem tudták/akarták megcáfolni a középkorkutatók. Merthogy Heribert Illig rendkívül alapos munkával bizonyítja be, hogy kik, hogyan, hol és mikor követték el minden idõk legnagyobb történelemhamisítását.
____________________________________
Elõadások a kolozsvári teológián
Ha valaki kedvet kapott, és mélyebben is bele szeretné ásni magát a témában, a könyvön kívül egy elõadássorozat is a segítségére lehet. Pásztori-Kupán István, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanársegéde egy négy alkalmat felölelõ elõadássorozatban vállalkozott a téma részletes bemutatására.
Transindex: Hogyan figyeltél fel az elméletre? Mi ragadott meg benne?
Pásztori-Kupán István: Tulajdonképpen az Enyedi Kollégiumban az egyik tanárnõ, Flórika Éva említette elõször. Képzeld el -- mondta --, hogy a magyar krónikáknak van igaza, a Képes Krónikának, amely pontosan ezt a hiányzó háromszáz évet nem õrzi meg, és azt mondja, hogy Attila és Álmos között öt nemzedék van. És ezt ezzel igazolni is lehet. Illig viszont errõl nem tud.
Meglepõdtem, hogy hogy létezik az, hogy ami a szívembe van írva, az az igazság is. Aztán elindultam a szálon, letöltöttem az internetrõl Pap Gábor Kitalált középkor címû elõadását, amit a Magyarok Házában tartott. Többször is átnéztem, utána elolvastam az írását is, és egyszerûen nem tudtam már szabadulni ettõl. Flórika Éva mellesleg nagyon jó értõje a magyar õstörténetnek, és a magyar nyelv -- mondjuk így -- mélyebb rétegeinek.
Történészekkel beszélgettél a témáról?
Igen, ott is megoszlanak a vélemények. Edinburgh-ban például nem hallottak róla, ott azért a szûrõ nagyon mûködik. A huszadik században is agyon lehet hallgatni dolgokat, mert az ember nem veszi a fáradságot, csak az elõre megrágott dolgokra fogékony. Könnyebb õt elaltatni ebben a témában is. A magyar történészeket azért volt nehezebb, mert a magyar történelemben rögtön ezer kéz emelkedik, hogy itt óriási baj van, errõl szól az egész történet. A hamísítás tulajdonképpeni tétje a Kárpát-medence volt.
A történészekkel az a gond, noha nem mindegyikkel, -- nem akarom õket bigott és túlhaladott embernek tartani --, hogy meggyõzõdéssel vallják, hogy nem így van és kész. A gond az, hogy nagyon kevesen néznek utána, mielõtt ezt a kijelentést teszik. Nagyon nehéz volt ellenérveket felhozni akkor, amikor -- úgy érzem -- ebben a pillanatban sokkal inkább uralja a dogmatizmus a történelmet, mint pl. a teológiát. A kinyilatkoztatott elvek szintjén sokkal keményebb most a régészet, a történettudomány, a magyarságtudomány, mint például a teológia.
Mi volt a célod az elmélet bemutatásával? A történelemhez való hozzáállás megváltoztatása?
Nem az én feladatom, ez a hiteles történészek feladata. Ugyanis még mindig azt a kort éljük, amelyben a papír beszél, és ha valakinek nincs papírja valamirõl, akkor nincs mirõl szólni. Nos, nekem amirõl úgymond papírom van, az egy dogmatörténeti doktori.
Én sem megvédeni, sem cáfolni nem akartam az elméletet, csak a bemutatására vállalkoztam. De azt már látom, hogy ebben a pillanatban el kell mozdulni egy olyan irányba, hogy ne azt nézzük, hogy ki mondja, hanem, hogy mit mond. És megnézzük, hogy a reális érveket valaki fel tudja-e állítani, vagy nem.
Például, ha egy sumér feliratot egy a székely rovásírást ismerõ bácsi meg tud fejteni, akkor nem az kéne legyen a baj, hogy nem végzett sumerológiát. Hanem az, hogy az az ember érti, hogy mi van odaírva. És ha ebbõl nem tudom levonni azt a következtetést, hogy itt valami közös gyökérrõl lehet szó, az az én tudományos bûnöm, de nem az õ hibája. Ilyenre már volt példa, nem is egy.
A történelemszemléletünk megváltoztatása tényleg nagyon nehéz, de nálam sokkal képzettebbeknek lesz a dolga. Nekem a teológiában van harcolnivalóm, nem mintha a teológiát ettõl újra kéne írni, hanem bizonyos egyháztörténeti és dogmatörténeti vonatkozású kérdéseket is érinteni kell, és a helyükre kell õket tenni. Ettõl nem borul fel a hit, hanem meg kell tanulnunk a történelmet olyan értelemben szemlélni, hogy nem minden szentírás, amit az elõdeink csináltak.